Wosinsky Mór Megyei Múzeum - Szekszárd
9.3
11 értékelés alapján

Bemutatkozás

Szekszárdon, a Szent István tér 26 alatt található a ma is alapítója nevét viselő múzeum, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum. Wosinsky munkássága során több régészeti anyagot is összegyűjtött, melynek elhelyezésére alapították meg Tolnavármegye múzeumát Apponyival. Első kiállításuk 1896-ban volt látható az akkor épült szekszárdi főgimnázium termeiben. Miután már nem volt lehetőségük a termekben megrendezni a kiállításokat felkérték Herzog Fülöpöt és Schickedanz Albertet egy saját múzeum megtervezésére.

1902-ben megnyitotta kapuit a neoreneszánsz stílusban épült múzeumpalota. Jelenleg 4 kiállításnak ad otthont; a földszinten régészeti kiállítás látható Tolna megye történetét bemutatva az őskortól egészen az Árpád-korig, míg az emeleten Megelevenedett képek – egy kisváros a századfordulón nevet viselő kiállítás található. Az emeleten láthatóak még az állandó tematikus kiállítások is, valamint a tárlaton Szekszárd nevezetességeit, műemlékeit csodálhatjuk meg.

A múzeum előtt Wosinsky Mór bronz mellszobra áll, melyet római oltárkövek ölelnek körbe, melyeket Bölcske határából, a Duna medréből emeltek ki.

Wosinsky Mór Megyei Múzeum értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 11 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
11 értékelés alapján
  • 91% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Hiányoltam az elmúlt nagyjából 90 év emlékeit. November elején az energiaválság okán a fűtés hiánya már érezhető volt, mert csak utcai öltözékben, kabátban lehetett melegen maradni. Ehhez kapcsolódhat, hogy a levegő sem cserélődik, amit órák után megérez már az ember. Szombat ellenére egyedül voltunk a nagy épületben, így előttünk és mögöttünk kapcsolgatták a világítást. Rodolfóról volt egy vendégkiállítás, ami nagyon színvonaltalan, a Múzeumhoz is méltatlan tálalásban került egy terembe, de erről talán nem a Múzeum tehet."
"Annak ellenére, hogy a Múzeum egy része zárva volt mégis olyan gazdag kiállítási anyag van itt, amitől leesett az állam, pedig 50 éves koromra elég sok múzeumban jártam. Olyan tárgyi emlékek vannak kitéve a római vagy még előbbi kortól a múlt századig, amit még máshol egyáltalán nem láttam (pl. római polgárjogot igazoló fém lemezkék, kompletten berendezett műhelyek, boltok, mindennapi használati tárgyak, dokumentumok, hirdetések stb.). A gyerekeknek rengeteg feladat, jelmezek és interaktív lehetőség van."
Középkorú pár (1 éve)
10
"Mai igényeknek megfelelő bemutatás"
Csaplár István - idősebb pár (2 éve)
4
"Bár rendkívül hosszú időszakot ölel fel a kiállítás, meglehetősen száraz sok helyen és vannak próbálkozások az interaktívvá tételre, nem túl jól sikerültek. Mindenesetre a személyzet nagyon kedves."
Középkorú pár (4 éve)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-17:00
szerda
10:00-17:00
csütörtök
10:00-17:00
péntek
10:00-17:00
szombat
10:00-17:00
vasárnap
10:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
6 éves kor alatt
Ingyenes
Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Kedvezményes belépőjegy
500 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 600 m
  • Távolság buszmegállótól: 100 m