
X. Musical & Miskolc Symphonic Gála - Miskolc
Bemutatkozás
Szeptember 30-án a Miskolci Nemzeti Színház színpadán egy remek koncertet készül adni a Miskolci Szimfonikusok és a musical énekesek krémje együtt. Az este során láthatjuk Kamarás Mátét, Natsuki Yamaguchit, Csepelák Balázst, Veréb Tamást, Vágó Zsuzsit, Csiszár Istvánt, Jancsó Dórát, Varga Andreát, Handa Esztert, Pető Zsófiát, és Tunyogi Bernadettet is élőben énekelni.
A rendhagyó gálaműsor a Zenita alapítvány és a Miskolci Szimfonikus Zenekar éves gálaműsora, amelyet most rendhagyó módon az ország első kőszínházában a Miskolci Nemzeti Színházban rendeznek meg.
A zenekart vezényelni Medveczky Szabolcs Príma-díjas karmester fogja. Az est házigazdája Fandl Ferenc színművész lesz.
A musical énekesek mellett fellépnek a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány növendékei és a Harc-és Táncművészeti S.E. show tánc szakosztálya.
A zenekar 2023-ban fogja a fennállásának 60. évfordulóját ünnepelni. Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekara 80 fő magasan képzett zenészből áll. Szerepük kiemelkedően fontos a város életében is, hiszen a régió egyetlen professzionális képviselői a szimfonikus zenének.
Jegyeket online a Miskolci Szimfonikus Zenekar Facebook oldaláról átirányítva lehet megvásárolni. A jegyek nagyon hamar fogynak és ezért érdemes minél hamarabb beszerezni azokat. A jegyár 4500 Ft és 7500 Ft között mozog.
A Miskolci Nemzeti Színház a belvárosban található a villamos sínekkel párhuzamosan, így viszonylag könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is. Aki autóval érkezik annak célszerű a Déryné utca végén található felszíni parkolót, vagy az Antall József park parkolóját igénybe venni.
A gála műsorról
A rendhagyó gálaműsor a Zenita alapítvány és a Miskolci Szimfonikus Zenekar éves gálaműsora, amelyet most rendhagyó módon az ország első kőszínházában a Miskolci Nemzeti Színházban rendeznek meg.A zenekart vezényelni Medveczky Szabolcs Príma-díjas karmester fogja. Az est házigazdája Fandl Ferenc színművész lesz.
A musical énekesek mellett fellépnek a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány növendékei és a Harc-és Táncművészeti S.E. show tánc szakosztálya.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar
A zenekar 2023-ban fogja a fennállásának 60. évfordulóját ünnepelni. Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekara 80 fő magasan képzett zenészből áll. Szerepük kiemelkedően fontos a város életében is, hiszen a régió egyetlen professzionális képviselői a szimfonikus zenének.
Jegyvásárlás
Jegyeket online a Miskolci Szimfonikus Zenekar Facebook oldaláról átirányítva lehet megvásárolni. A jegyek nagyon hamar fogynak és ezért érdemes minél hamarabb beszerezni azokat. A jegyár 4500 Ft és 7500 Ft között mozog.
Megközelítés
A Miskolci Nemzeti Színház a belvárosban található a villamos sínekkel párhuzamosan, így viszonylag könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is. Aki autóval érkezik annak célszerű a Déryné utca végén található felszíni parkolót, vagy az Antall József park parkolóját igénybe venni.Árak
Egész évben
Jegyár
4 500 Ft-tól