
XIII. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál 2022 - Szeged
Bemutatkozás
Idén ősszel, pontosabban szeptember 3-án újra sárkányhajósok tömege lepi el a Tisza szegedi szakaszát. A sárkányőrület folytatódik, ahol barátokból, családtagokból vagy munkatársakból álló csapatok mutathatják be tudásukat egy verseny keretében.
A sárkányhajózás, mint sportág már nagyon régóta, az 1998-as évtől kezdve jelen van Magyarországon Magyar Sárkányhajó Szövetség által. A Sárkányhajó Fesztivál 2004-ben vált híressé hazánk több városában, így Szegeden is nagyon kedvelt program. Ebben az évben vált igazán turisztikai látványossággá, olyannyira, hogy komoly figyelmet keltett mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban is.
A sárkányhajó egy olyan speciálisan kialakított hajó, melynek kialakítása hasonlít egy sárkányhoz, azaz az eleje egy sárkányfej, vége pedig egy sárkányfarok. A hajóban összesen 20 személy fér el, akik a hajó 2 oldalán, egyenlően ülnek és egy egytollú lapáttal eveznek ütemre. A hajó elején helyezkedik el a kormányos, kinek feladata, hogy irányítsa a hajót, amíg a többiek eveznek.
A Szegedi Sárkányhajó Fesztiválra csapatok jelentkezését várják, akik összefogva mutathatják be képességeiket a többiek ellen és több, mint húszan küzdenek egy cél eléréséért.
Sárkányhajózás
A sárkányhajózás, mint sportág már nagyon régóta, az 1998-as évtől kezdve jelen van Magyarországon Magyar Sárkányhajó Szövetség által. A Sárkányhajó Fesztivál 2004-ben vált híressé hazánk több városában, így Szegeden is nagyon kedvelt program. Ebben az évben vált igazán turisztikai látványossággá, olyannyira, hogy komoly figyelmet keltett mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban is.A sárkányhajó egy olyan speciálisan kialakított hajó, melynek kialakítása hasonlít egy sárkányhoz, azaz az eleje egy sárkányfej, vége pedig egy sárkányfarok. A hajóban összesen 20 személy fér el, akik a hajó 2 oldalán, egyenlően ülnek és egy egytollú lapáttal eveznek ütemre. A hajó elején helyezkedik el a kormányos, kinek feladata, hogy irányítsa a hajót, amíg a többiek eveznek.