XXI. Őszi Tárlat - Sopron
Bemutatkozás
Idén tavasszal Őszi Tárlatot hirdetett Sopron városa „Hűséggel festve” alcímmel. A tárlat a Festészet Napján, október 18-án nyitott meg és teljesen november 7-ig ingyenesen látogatható a soproni Festőteremben. Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe alkalmából ilyenkor országszerte festészeti programokat rendeznek és ebbe pontosan bele illik a soproni Őszi Tárlat is.
Kiállítás
A kiállítása közel 90 művész jelentkezett, végül 76-an adták le alkotásaikat szeptemberben. Mindenkinek 3 pályamű leadásra volt lehetősége, melyek közül zsűri válogatta ki, hogy mely alkotások kerüljenek a Festőterem falára erre az alkalomra. Végül a beérkezett 140 műből 66-ot csodálhatnak meg a látogatók, ezen kívül vannak fotók, grafikák, nyomatok és textilből készült pályaművek is.
Témájukat tekintve sokan a városképi elemeket választották, mások a 100 évvel ezelőtti történéseket fogalmazták meg mai formában, és voltak, akik a „hűség” gondolatiságában a tájnak, vagy éppen az emberi kapcsolatoknak adtak teret az alkotásokban. Az esemény megnyitóján két különdíj is átadásra került. Az esemény záróprogramja nagyon különleges lesz, Kutas László munkáit lehet majd egy városnéző kisvonattal felkeresni november 7-én délután.
Megközelítés
A soproni Festőterem a Petőfi téren helyezkedik el, a Petőfi Színház mellett. Közvetlenül a belvárosban helyezkedik el, így megközelíthető könnyen autóval és tömegközlekedéssel is. Buszmegálló kevesebb mint 5 perc sétára található - a Széchenyi téren -, az autóval érkező vendégek számára pedig parkolási lehetőség a környező utcában van.

Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes