Zádor-vár - Pécsely
9.6
43 értékelés alapján
122 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Pécsely és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A Zádor-vár vagy más néven ismert Himfy-vár maradványai a Balaton-felvidék lankáin terülnek el Barnag és Pécsely község között. A várra vonatkozó első tárgyi emlékek feltehetően az őskorból származnak. A vár jelenlegi területén és ma is látható falai alatt egy i.e. 7500-4500 körüli őskori műhelytelepet azonosítottak egy 2018-as ásatás keretein belül. Első okleves említése 1082-ből való, mikor I. László király a veszprémi káptalan birtokait összeíratta.
 

A Zádor-vár története

Az első, kőből épített épületet 1374-ben említik meg, amikor Himfy Benedek egy épületet épített a mai vár helyére. Mivel ez a terület a veszprémi káptalan birtokába tartozott, a Himfy családnak el kellett hagynia a helyet. A ma is látható Zádor-vár épületét 1386-ban kezdték el építeni, ekkor a Vezsenyi család nevéhez volt köthető. A veszprémi káptalan ez ügyben is panaszt indított, a régi irat ellenére, ami megemlíti, hogy a várat királynői parancsra emelték, soha nem készült el. 
 

Megközelítés

Pécsely községéből kiindulva egy órás túra során érhető el a Zádori-vár, ami a 363 méter magas hegycsúcson helyezkedik el. Barnag irányából akár autóval is könnyen megközelíthető a csodálatos erdei és ősborókásokon keresztül, ebben az esetben a Tisza Forrás háztól pár méterre található füves területen van lehetőség parkolni. A hegyet beborító erdőben biciklisek számára is megfelelő út van, amely Barnag irányából közelíti meg a várromot. Gyalogosként döcögős, köves út vezet a meredek hegyre, amelyet Derék-hegynek vagy Zádor-hegynek is hívnak. Az Örvényesi-séd patak mellett haladva egy részen hirtelen emelkedni kezd a terep, innen egy kisebb hegymászás veszi kezdetét. Ennek tetején található a Zádori-vár vagy más néven Himfy-vár. A várhoz jelzett turistaút, kitaposott ösvény vezet.

Zádor-vár értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 43 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
43 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A kilátás a Balatonra 5 csillagos."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Kunhegyes
10
"Pécsely felől ajánlott "terepjáróval" megközelíteni! Barnag felől jobb!"
"Megkímélt tájékoztatótáblák"
Szalay Csaba - idősebb pár (2 éve)
Tekenye
8
"Kicsit több tájékoztató tábla kellene az eljutáshoz, és a lépcsőkre ráférne a felújítás"
"A lehetőségekhez képest rendezett volt a hely, minimális volt a szemét."
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 8.7 km
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 3.5 km
  • Távolság vasútállomástól: 8.2 km