Zamárdi Kalandpark - Zamárdi
9.5
66 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Zamárdi Kalandpark festői környezetben, mintegy harmincötezer négyzetméteres terütelen várja azokat, akik az aktív kikapcsolódás hívei!

A park több mint 20 pályával várja az bátor látogatókat. A 130 cm alattiak négy gyerekpálya és egy csúszópálya, a kicsit idősebbek (150 cm-ig) már öt juniorpálya és egy csúszópálya, a felnőttek pedig hét nagypálya és négy csúszópálya közül válogathatnak, és kipróbálhatják a legextrémebb csúszópályát is. Természetesen figyelünk a biztonságra is, a kalandpark teljes területén képzett animátorok dolgoznak, minden látógatónak biztosítunk védőfelszerelést, valamint egy rövid „kiképzést” is kapnak.

A csúszópályák az abszolút favoritok, azonban még rengeteg más élményt is tartogat kalandparkunk minden korosztály számára! Az egész parkot bejáró, hídon és alagúton átsuhanó igazi gőzmozdonnyal húzótt Élménygőzös a legfiatalabbak kedvence, a nagyobbak bemerészkedhetnek a labirintusrendszerben, melyen túljutva egy csúszdán keresztül csúszhatnak a minilabda tengerbe, vagy vízidodzsemre szállhatnak a kalandpark mesterséges taván víziharcokat folytatva barátaikkal.

Legbátrabb látogatóink részére pedig egy vakmerő attrakcióval készültünk: a Power Fan ugrótoronyból 15 méter magasból ugorhattnak a mélybe, persze a legnagyobb biztonságban.

Ha má a kalandpark minden pályáját kipróbáltátok, helyben sült kemencés pizzával tölthtetitek fel újra energiaraktáraitokat és találkozhattok a park kabalaszörnyével, Zamarral is!

Rettenthetetlen vagy? Akkor irány a Zamárdi Kalandpark!

A park szabadon, ingyenesen látogatható, az adott díjak megfizetésével pedig a kaland szolgáltatások is használhatók!

A nyitvatartás időjásártól függően változhat, ezért érdemes érdeklődni az érkezés előtt!
 

Zamárdi Kalandpark értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 66 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
66 értékelés alapján
  • 97%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kicsiknek és nagyoknak is szuper program, természetközeli, izgalmas, és a park infrastruktúrája is kiváló!"
Család kisgyerekkel (7 hónapja)
Budapest
10
"Nagyon jó hely!"
Család nagyobb gyerekkel (7 hónapja)
Újhartyán
10
"Elég sokszínű, el lehetett lenni. Nagyon hangulatos, szuper hely."
Család kisgyerekkel (1 éve)
Győr

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
Zárva
péntek
Zárva
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Fehér pályák (130 cm-ig)
5 200 Ft
Sárga pályák (130-150 cm-ig)
6 300 Ft
Piros pályák ( 150 cm felett)
8 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Wifi
  • Akadálymentesített: részben
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 4.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Értékmegőrző: ingyenes
  • Ruhatár: ingyenes
  • Kültéri pálya

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Gyerekpálya

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 100 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2 km
  • Távolság buszmegállótól: 3.2 km