Szentháromság Kolostorszállás Szolnok

  • A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
  • Ellátás nélkül
Az ár a következő 90 napból számolt legjobb ár.

Legkedvezőbb ajánlatunk

Következő 90 nap legolcsóbb irányára: 10 000 Ft / fő / éj, ellátás nélkül, júl. 18. - 19.

Szálláshely ismertetése

A Tisza folyó szomszédságában, Szolnok belvárosában található közösségi szálláshely, mely a Belvárosi Templom, a Rendház és a Vártemplom felújításával párhuzamosan készült el.

A szálláshely a plébánia épületében, a ferences kolostorban került kialakításra. Az emeleten kapott helyet egy kisebb közösségi tér és 4db háromágyas hálótermi szoba, melyek igény szerint pótágyazhatóak. Két-két szobához tartozik egy-egy fürdőszoba külön bejárattal a szobákból és a folyosóról is.

A berendezés és a felszereltség folyamatosan karbantartott, formáiban, színeiben összhangban van.
A szálláshely tematikájához kapcsolódva zarándokokat is szívesen fogad.

A közösségi térben lehetőség van kávé, tea elkészítésére, valamint egy mikró-hullámú sütővel ételek felmelegítésére. A szükséges poharak, tányérok, evőeszközök is a vendégek rendelkezésére állnak. Étel ital tárolására alkalmas hűtőszekrényt igénybe lehet venni díjmentesen.

9.7

Kiváló

27 értékelés alapján

  • Egyéni utazó
    2025. július, Emeleti háromágyas szoba

    "A csend tapinthato, kozel a varoskozpont"

  • Tari József - egyéni utazó
    2025. június, Emeleti háromágyas szoba

    "Kedvező ár/érték… városközponthoz közel… csend, nyugalom, béke!"

  • Család kisgyerekkel
    2025. április, Emeleti háromágyas szoba

    "Rugalmas volt a szállás elfoglalása, és a távozás is. 100 -ig alkalmazkodtak hozzánk."

  • Egyéni utazó
    2024. november, Emeleti háromágyas szoba

    "Nem zavart senki."

  • Család kisgyerekkel
    2024. október, Emeleti háromágyas szoba

    "A városközpontban van, minden egy sétára van a szállástól, nem kellett autóval menni sehová. Tisztaság volt a szobákban, a fürdőszobában és a "konyhában" is. A kávégép isteni kávét készített. :)"

Kiváló elhelyezkedés

27 itt megszálló vendég véleménye alapján

Sétatávra a szállástól (max. 10 perc gyalog)

  • 100 m, Legközelebbi nem saját étterem

További hasznos információk

  • 1 km, Városközpont
  • 1 km, A legközelebbi elektromos autó töltő

Piros vagyok, köszönjük, hogy a Szallas.hu-t választod! Válaszd ki utazásod időpontját, majd kattints a "Lefoglalom" gombra, csak 2 perc az egész.

Foglalásod mellé 10 db programkupont adunk neked ajándékba, amit Szolnok és környékén tudsz felhasználni - akár az appban, nyomtatás nélkül is.

Ha segíthetek, keress bizalommal: [email protected]

Foglalás, szoba árak

Emeleti háromágyas szoba Emeleti háromágyas szoba
maximum 3 fő fér el itt
  • 30 m2 nagy
  • 1 hálószoba
  • WIFI
részletek

A szobában összesen 3 fő fér el.

  • Hálótér (3 fő részére)
    • 3 x szimpla ágy (nem összetolható)
    • ruhásszekrény
  • Közös fürdőszoba (zuhanytálca)
  • WC (fürdőszobával egyben)
Megnézem a szabad időpontokat és árakat

Szentháromság Kolostorszállás Szolnok szolgáltatásai magas, 9.4/10 értékeléssel rendelkeznek valós vendégek véleménye alapján.

Parkolás, utazás
  • Saját parkoló (ingyenes, 4 db, zárt)

Internet
  • Vezetékes internet a közösségi terekben, Wifi a közösségi terekben

Helyszín jellemzői
  • Konferenciaterem, Kerthelyiség, Vasalási lehetőség

Étkezés
  • Bográcsozási lehetőség, Szalonnasütési lehetőség, Grillezési lehetőség

  • 106 program található a környéken
  • Foglalásod mellé 10 programkupont adunk ajándékba! Részletek
További hasznos információk
  • 100 m Legközelebbi nem saját étterem
  • 1 km Városközpont
  • 1 km A legközelebbi elektromos autó töltő
Bejelentkezés
16:00 - 19:30
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
Kijelentkezés
10:00-ig
Beszélt nyelvek
Magyar
Elfogadott pénznemek
HUF (Ft)
Idegenforgalmi adó
A teljes ár tartalmazza, mely 18 éves kor felett 450 Ft / fő / éj (szálláshelyen fizetendő)
NTAK regisztrációs szám
KO23057609 - Falusi turizmus
Üzemeltető