- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
Szerencsés, aki ezen a vidéken született, mert a természeti szépség és az életenergia olyan szimbiózisában élhette az életét, amely csak kevés embernek adatik meg. Az élményt az itt született tehetséges emberek – agrármérnökök, orvosok, tanárok, újságírók és más szakemberek – vitték magukkal hazánk más tájaira, hogy ott újabb színekkel gazdagítsák.
A faluban több üzlet is működik, de nincs sarki fűszeres, csak dućan (dutyan) és „Dobar dan!” Egymás mellett elmenni szótlanul még mindig nem szokás, ha nem megy másképpen, a „Jó napot kívánok!” is szépen hangzik.
Szerencsés az, aki idelátogat, hiszen a Dráva, ez a gyönyörű és veszélyes folyó most is folyamatosan mesél az őt körülvevő erdőknek – tud mindent, mert ki tudja, mióta járja ezeket a partokat, és hányszor figyelmeztette már az itt élőket arra, hogy az élet szép, és vigyázni kell rá minden formájában.
Nos, titok maradt még bőven, némelyik látható és még hallható, némelyik már csak rezeg, mint az örökkévaló energia, de a jó szándékú és kíváncsi ember ezt is megérezheti itt.
Sztrikó Porta Felsőszentmárton foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 10 db)
-
Vezetékes internet a közösségi terekben, Wifi a közösségi terekben
-
Túra lehetőségek (1 km távolságra), Biliárd, Kerékpárkölcsönzés, Horgászás (1 km távolságra), Foci
- Napozóterasz
-
Filagória, Kerthelyiség, Saját kerékpártároló, Vasalási lehetőség
-
Bográcsozási lehetőség, Tárcsán sütés-főzés, Szalonnasütési lehetőség (tűzifa ingyenes), Grillezési lehetőség
-
Bébiétel melegítési lehetőség, Hordozható kiságy
6 éves korig a szállás ingyenes!
A közelben
- 1 km Legközelebbi nem saját étterem
Házirend
-
OTP SZÉP Kártya