- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
A Tarjánban található Trombitás Vendégház festői környezetben, kerttel és csodás kilátást biztosító terasszal várja vendégeit. Szálláshelyünk síkképernyős tévével, hűtő/fűtő klímával, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval, kávéfőzővel, vízforralóval és hűtőszekrénnyel felszerelt. Ágyneműhuzat és törölköző is rendelkezésre áll. Közvetlen közelünkben helyezkedik el a Szent-Jakab zarándokút. A magyarországi Szent Jakab zarándokút alapútja Budapestről, a Nulla kilométerkőtől indul, és mintegy 200 kilométer után ér a több mint 800 éves, gyönyörű, román kori lébényi Szent Jakab-templomhoz, amely régi korok zarándokútjainak is fontos állomása, megállóhelye volt. A zarándokút Magyarország szépségekkel teli tájain vezet, át a Zsámbéki-medencén, a Gerecse hegységen, majd a Kisalföldön és a Hanságon. A Szent Jakab-út Lébényből továbbvezet Mosonmagyaróvár, Rajka, innen pedig Szlovákia, majd Ausztria felé, és Wolfsthalban becsatlakozik az egész Európán átívelő, Santiago de Compostelába vivő hivatalos Camino de Santiago zarándokútba. A gyalogos zarándokok Zsámbék felől érkeznek Tarjánba, amely a hosszú út második állomása, majd Baj vagy Vértesszőlős felé Tatára haladnak tovább.
Tarján község Komárom -Esztergom vármegyében ,Tatabánya járásban helyezkedik el, 9km-re a megyeszékhelytől. A Gerecse ölelésében, csodás természeti környezetben fekvő település nagyjából 3000 lelket számlál, egyharmada német nemzetiségű! Kerékpárutak: Csodálatos tájakban, halastavakban, pincesorokban gazdag úton visz végig az Etyektől Bicskén és Csabdin át Tarjánig húzódó, mintegy 40 km hosszú kerékpárút. A biztonságos, komolyabb szintkülönbséget nélkülöző útvonal az amatőr kerékpárosok és családdal kirándulók számára is ideális. A jövőbeli fejlesztéseknek köszönhetően az úgynevezett Duna-Duna útvonalon, amely magába foglalja a tarjáni szakaszt, Esztergomból indulva Etyeken keresztül Ercsiig tekerhetünk majd. Tatabánya: Turul emlékmű 13km Bajna : Sándor - Metternich Kastély 26km Baj Szőlőhegy Kisbaka borbirtok 24km Bodajk: Vadászkastély 64km Bodajk: Segítő Szűz Mária kegytemplom zarándokhely 64km Bábolna: Nemzeti Ménesbirtok 55km Tata: Eszterházy kastély ,Tatai vár ,Öreg tó, Tanösvény 20km Oroszlány: Kamalduli remeteség 28km Esztergom: Bazilika, Vár, Keresztény múzeum 35km Bokod: lebegő falu 32km
Trombitás Vendégház Tarján foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 2 db)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Túra lehetőségek, Biliárd (400 m távolságra), Asztalitenisz (1 km távolságra), Sportpálya (1 km távolságra), Kerékpárkölcsönzés (400 m távolságra), Bowling (400 m távolságra), Foci (1 km távolságra)
- Napozóterasz
- Natúr szauna
-
Bár, Kerthelyiség, Fűtés
-
Bébiétel melegítési lehetőség, Kiságy, Asztali etetőszék
4 éves korig a szállás ingyenes!
-
Ajándék csokoládé, Korlátlan teafogyasztás, Korlátlan kávéfogyasztás
A közelben
- 200 m Legközelebbi nem saját étterem
- 400 m Távolsági buszmegálló
- 1 km Városközpont
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!