- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk
Szálláshely ismertetése
Tornabarakony Magyarország egyik legkisebb települése a Cserehátban található.
Csendes üdülőfalu, szép környezetben a kék túra útvonalán. A faluban görögkatolikus templom van ikonosztázionnal.
Aggtelek, Jósvafő, Kassa elérhető távolságban van.
Az 1912-ben épült hosszú parasztházban két szoba található .
A két szoba között van a teljesen felszerelt konyha. A hátsó szoba után található a mosogatási lehetőség és a fürdőszoba zuhannyal és WC-vel. Ez a helyiség a tornácról is megközelíthető.
Nagyon alapvető élelmiszerek, fűszerek vannak a házban és szabadon használhatók. Illetve van egy szabadpolcunk, ahonnan lehet venni konzervet, rizst, tésztát, kását, tojást, kenyeret, sört, ásványvizet stb.
Előzetes egyeztetés alapján az étkezések megoldásában tudunk segíteni nyersanyagok beszerzésében. Étkeztetést nem tudunk vállalni, viszont a környéken vannak akik tudnak ebben segíteni.
A ház fűtését elektromos fűtőtestekkel és kandallókkal oldjuk meg. Fűtési szezonban felárat kérünk a melegért.
A házat 2021-ben a Kisfaludy Program keretében megújítottuk.
Várjuk szeretettel!
Zsályás-ház Tornabarakony foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Parkoló a közelben (ingyenes, 10 db, 100 m távolságra)
Saját parkoló (ingyenes, 2 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Túra lehetőségek
-
Vasalási lehetőség, Kerthelyiség
-
Szalonnasütési lehetőség (tűzifa ingyenes), Bográcsozási lehetőség (tűzifa ingyenes)
A közelben
- 100 m Távolsági buszmegálló
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
- OTP SZÉP Kártya
- MKB SZÉP Kártya
- K&H SZÉP Kártya
- MBH SZÉP Kártya