
Bemutatkozás
A Magyar Nyelv Múzeuma Sátoraljaújhelyen, Széphalom városrészben található egyedülálló intézmény, mely 2008-ban nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt. A múzeumban három kiállítótér, egy könyvesház és egy szemináriumi terem kapott helyet, emellett rendelkezik egy modern előadóteremmel, melyet korszerű hang- és fénytechnikával szereltek fel és kiválóan alkalmas kulturális programok, hangversenyek vagy irodalmi estek megszervezésére.
Kiállítások
Arany János születésének 200. évfordulójának alkalmából 2017. október 27-én megnyílt az Aranyul – Toldi Miklós és a magyar nyelv című audiovizuális kiállítás. A kiállításon látható többek között a Kisfaludy Társaság pályázatának győztes alkotásainak kötete, ez egyben egyben a Toldi első kiadása 1847-ből. A tárlat az Akadémiai Teremben tekinthető meg, mely egyúttal a magyar tudománynak és művészetnek állít emléket.
2011-ben külföldi példára elindult egy hazai törekvés, miszerint évente meghirdetett pályázat során az év szava, az év antiszava, az év ifjúsági szava, valamint az év költői szava is megválasztásra kerül. A győztes szavakat nyelvészekből álló szakértő bizottság határozza meg. Ennek kihirdetése hagyományosan a Múzeumok éjszakáján történik.
A magyar nyelv gazdagságát és játékosságát "A beszélő helynevek" kiállítás mutatja be. 9 mondatban 48 hazai település nevét lehet olvasni, ezzel sajátos módon megszólaltatva őket. Az Íráspontnál a látogatók bélyeggel ellátott képeslapokat vásárolhatnak, saját maguk írhatják meg őket, lepecsételhetik Széphalom feliratú pecséttel, az elkészült lapokat pedig postaládába dobva feladhatják. A Nyelvlesen, Kalandozások a nyelv körül című kiállítás a magyar nyelvi oktatást szeretné vonzóbbá tenni, az Irodalmi herbárium pedig a múzeum udvarán fedezhető fel.
Busa Margit könyvtár
2009-ben különleges hagyatékkal bővült a múzeum. Az irodalomtörténész, Kazinczy-kutató Dr. Busa Margit végrendeletében a könyvtárának teljes állományát a Kazinczy Ferenc Társaságnak ajánlotta fel. Örököse a teljes anyagot átadta az intézmény elnökének, aki azt A Magyar Nyelv Múzeumában helyezte el.
Megközelítés
A Magyar Nyelv Múzeuma Budapesttől közel 260 kilométerre, Miskolctól pedig 86 kilométerre helyezkedik el. Az intézmény Sátoraljaújhely belvárosát a Kazinczy úton elhagyva, majd egyenesen haladva autóval 3 perc alatt közelíthető meg. A sátoraljaújhelyi vasútállomástól és autóbusz-állomástól gyalog messze van, ezért érdemes a helyi tömegközlekedést választani. A busz egészen a múzeumig viszi a látogatókat.