Állatkertek Éjszakája a Xantus János Állatkertben - Győr
12 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Győr és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 27. péntekre esik. Ezen az estén az ország állatkertjei várják esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A programot szervező állatkertek fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására.

Programok

Győrben augusztus 27-én meghosszabbított nyitva tartással 22 óráig várják a látogatókat. A hangulatos fáklyákkal megvilágított sétányokon izgalmas programokkal fogadnak mindenkit. Az Állatkertek Éjszakája külön programjai 17 óra után kezdődnek, csak ezen az estén izgalmas látványossággal kedveskednek az érdeklődőknek.

Megfigyelhetik, ahogy a ragadozók elkapják a zsákmányukat, a tigris családu antilopokra vadászik, majd az oroszlánok is becserkészik az áldozatuk, a program zárásaként a vadkutya csapat is megtömheti a hasát. A hüllőház mellett több helyszínen, „bátorságpróbát” tehetnek az erre vállalkozó látogatók, ahol a Tapizoo-Láda kincsein kívül a „nem szeretem” állatokkal is találkozhatnak.

Időpont

Időpontváltozás előfordulhat
Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
3 100 Ft
Gyermek belépőjegy (2-14 éves korig)
2 200 Ft
Nyugdíjas belépőjegy
2 200 Ft
Diák belépőjegy (14 éven felül diákigazolvánnyal)
2 300 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt + 2 gyermek, vagy 1 felnőtt + 3 gyermek)
9 500 Ft

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Wifi
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MKB, K&H