Alsóörsi Amfiteátrum - Alsóörs
9.5
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az 1970-es években kialakított alsóörsi Amfiteátrum helyén eredetileg vörös kő-bányászatra használt kőfejtő volt. Ezen a területen található Magyarország legnagyobb planetáriuma, egy közösségi épület, egy bár, egy játszótér, valamint az amfiteátrum.

Megtéveszthető lehet ugyan, de nem a római korból származik az ókor hangulatú színház, melynek 12 soros, 500 férőhelyes, félköríves, vörös kőből készült nézőtére a helyi kőbányászat hagyományainak állít emléket, valamint szabadtéri színházi előadásoknak, koncerteknek ad otthont. Az Amfiteátrum látogatóközpont a 20 hektáros területből 2 hektárt foglal el.

A lelátón kívül helyet kapott itt egy kicsi és egy nagyszínpad, egy óriási LED-fal, egy kupolasátor és a főépület, benne a nagyteremmel, mosdókkal, zuhanyzóval és öltözővel. Lehetőség van itt családi, baráti, céges, iskolai vagy óvodai programok szervezésére, táborok, kiállítások és különböző foglalkozások és rendezvények lebonyolítására.


Kultkikötő

A Csere-hegy sziklafalába vájt, gyönyörű környezetben és kitűnő akusztikával rendelkező amfiteátrum 2021 óta a Balaton legnagyobb színházi fesztiváljának, a Kultkikötőnek is az egyik helyszíne az öt közül.

Ennek köszönhetően évről évre számos koncert, zenés és prózai színházi előadások, kiállítások, valamint gyerekelőadások színesítik a programkínálatot. A kultúra kedvelői garantáltan megtalálják itt számításaikat, ráadásul az eseményeket úgy állítják össze a szervezők, hogy minden korosztály jól tudja érezni magát.
 

Programok

Foci EB közvetítések - 2024.06.14 21:00 - 08.11 23:59
Szép nyári nap – A Neoton Musical  - 2024.07.06 20:30 - 23:30
Budapest Bár - 2024.07.13 20:30 - 22:00
Szaffi – családi musical - 2024.07.19 19:00 - 20:30
Loveshake: Az élet összeráz - 2024.07.20 20:30 - 22:00
Süsü, a sárkány kalandjai - 2024.07.26 00:00 - 20:00
Dexion Remember - 2024.07.27 20:00 - 02:00
A Pál utcai fiúk - 2024.08.02 20:30 - 23:30
Kalamazoo - 2024.08.10 20:30 - 22:00
Négyszögletű Kerek Erdő - 2024.08.16 19:00 - 20:00
Omega: Égi Vándor - 2024.08.17 20:30 - 22:45
Charlie 77 - 2024.08.24 20:30 - 22:00
Puskás X Kőszívű musicalkoncert - 2024.08.31 20:30 - 23:59


Kertmozi

Macskafogó  - 2024.07.04 20:00 - 21:35
Mamma Mia!  - 2024.07.11 20:00 - 21:55
Énekelj!  - 2024.07.18 20:00 - 21:45
Verdák  - 2024.07.25 20:00 - 21:55
Bohém Rapszódia - 2024.08.01 20:00 - 21:55
Vuk  - 2024.08.08 20:00 - 21:15
Zootropolis – Állati nagy balhé - 2024.08.15 20:00 - 21:55
L'ecsó - 2024.08.22 20:00 - 21:45


Jegyek
Felnőtt 1500 Ft
14 év alatt 1200 Ft

A jegyek a helyszínen, az előadás előtt 1 órával vásárolhatók meg, a helyfoglalás pedig érkezési sorrendben történik.


Planetárium

Magyarország legnagyobb planetáriuma különleges élményt kínál minden látogatónak a legújabb digitális technológia révén. Céljuk a csillagászati ismeretek népszerűsítése, valamint a világűr titkainak közelebb hozása a közönséghez, legyen szó bármilyen korosztályról. Emellett művészeti, szórakoztató, tudományos és ismeretterjesztő programokat kínálnak, amelyek között mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. 

Planetáriumi műsorok
Az univerzum csodái
A 30 perces film lenyűgöző vizualizációkon keresztül mutatja be a modern csillagászat legújabb eredményeit, a legfejlettebb földi és űrobjektumokkal, az elektromágneses sugárzás alapelveivel és a nagy energiájú asztrofizikai jelenségekkel. Mindez könnyen érthető, ugyanakkor szórakoztató formában, a tudományos alapelvek szem előtt tartásával. 

Földönkívüli világok nyomában
A fél óra hosszúságú film a kezdetleges sci-fi filmektől kezdve a legmodernebb űrmissziókig mutatja be az emberi kíváncsiság történetét, mely évezredek óta arra késztet bennünket, hogy új és távoli világokat fedezzünk fel. A film betekintést enged az Univerzum titokzatos birodalmába, ahol ismeretlen és rendkívüli életformákat keresünk. 

Az univerzum fantomja
Az univerzum sötét anyagának rejtélye, amelyet eddig csak gravitációs hatásai révén ismertünk, bár a becslések szerint az univerzum tömegének jelentős részét teszi ki. A kutatók az éjszakai égboltot vizsgálják, és ultraérzékeny földalatti részecskedetektorokat terveznek a rejtélyek megoldásának reményében. Ez a látványos és izgalmas 27 perces utazás az ősrobbanástól a világ legnagyobb részecskeütközőjében zajló kísérletekig vezet. 

A sötét anyag misztériuma
Mi tartja össze a galaxisokat? Milyen anyagok alkotják az univerzumot? A világ minden tájáról érkező kutatók keresik a válaszokat ezekre a kérdésekre. Ma már tudjuk, hogy az univerzum egynegyedét egy titokzatos anyag, a sötét anyag alkotja. Ez a planetáriumi előadás a modern asztrofizika legnagyobb kihívásait és küldetéseit mutatja be 38 percben.

Földtől az univerzumig 
Ez a 30 perces film a térbeli és időbeli utazásra invitál, ahol a nézők lenyűgöző képeken és hangokon keresztül ismerhetik meg az univerzumot. A Naprendszer világától a csillagok születéséig és pusztulásáig kalauzol, sőt, még tovább, a galaxisok végtelenjébe. A film bemutatja a csillagászat és a távcsövek történetét, valamint a modern óriástávcsöveket, amelyek segítségével egyre távolabbra látunk az univerzumban. 

Szimat kapitány az űrben
A Naprendszer megismerése minden korosztály számára fontos, ezért a planetárium egy olyan filmet is vetít, amely a gyerekek számára játékosan és könnyedén érthető módon mutatja be az univerzumot. A főszereplők Szimat kapitány, a kutyus, Tuk, a tukán és a Központi számítógép, akik a Naprendszer felépítését, a bolygók tulajdonságait és az űrutazásokat mutatják be. A film 34 perces és a 3-8 éves korosztály számára készült.

Planetárium - Jegyek
Felnőtt: 2.400 Ft
Gyermek: 1.800 Ft (14 éves kor alatt)
Családi jegyár: 7.000 Ft (2 felnőtt és 2 gyermek vagy 1 felnőtt 3 gyermek)


Megközelítés

Az Alsóörsi Amfiteátrum a település északi, külvárosi részén fekszik. Az autósok a környéken ingyenes parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközlekedőknek viszont egy hosszabb, körülbelül 15 perces sétával kell számolniuk a legközelebbi buszmegállótól.



 

Alsóörsi Amfiteátrum értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
4 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (8 hónapja)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család kisgyerekkel (9 hónapja)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (9 hónapja)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család kisgyerekkel (2 éve)

Nyitvatartás

hétfő
10:00-19:00
kedd
10:00-19:00
szerda
10:00-19:00
csütörtök
10:00-19:00
péntek
10:00-19:00
szombat
10:00-19:00
vasárnap
10:00-19:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1.4 km
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 800 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 8 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 1 km