Árpád-kori körtemplom - Szalonna
9.2
22 értékelés alapján
adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Szalonna és környékére!

Bemutatkozás

Szalonna kicsiny községében találhatjuk, a meglehetősen egyedi építésű Árpád-kori körtemplomot. A település kora középkori temploma két részben épült fel, még a XI. század elején. Első körben egy kerek kápolnát emeltek, majd a XII.-XIII. században román stílusú, négyszögletes hajóval bővítették ki a meglévő részét. A mindennek a már meglévő kerek kápolna lett a szentélye. 

A templom falaira újabb freskók kerültek, mely azonban már eddig is szépen díszített volt. Az épület elkerítését pedig az erődfallal oldották meg. Az 1562-es törökdúlás után helyreállították a leégett templomot, mely során az épület új zsindelytetőt is kapott. A későbbiekben a templom épülete a reformátusokhoz került, akik a csodásan díszített falakat fehérre meszelték, csak az 1970-es években végzett rekonstrukció során váltak újra láthatóvá a falfestmények.

A templom mellett egy 15 méter magas, népies barokk stílusú, galériás fa harangtorony áll. Az épületegyüttes és a temető középkori eredetű körítőfalai a XVIII. században kerültek felújításra.

Megközelítés: Szalonna község a 27-es főút mentén, a Bódva völgyében fekszik, Edelénytől 21 km-re északra. A községben, központi helyen találhatjuk a templomot.

Árpád-kori körtemplom értékelése 9.2 a lehetséges 10-ből, 22 hiteles vendégértékelés alapján.

9.2
Nagyon jó
22 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
"Kedves idegenvezetés."
Idősebb pár (3 hónapja)
10
"A templomot a presbiter asszony mutatta be. Részletes kor- és helytörténettel, nagyon színvonalas tájékoztatással."
Kibédi Tamás - baráti társaság (1 éve)
Budapest
10
"Rugalmasan megbeszélhető időpont, további útbaigazítást kaptunk más programokhoz"
Idősebb pár (1 éve)
Budapest

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Ajánlott
  • ATM a közelben: 100 m
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m