Avasi templomrom - Szigliget

10
Kiváló
( 1 értékelés )
Fedezd fel Szigliget és környékét
63 kedvezménykupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Szigliget és környékére! Részletek
Ingyenes parkolás
Állatbarát (kisállat bevihető)

Bemutatkozás

Szigliget egyik legrégebbi épülete az Avasi templomrom. A település már a XI-XII. században is lakott terület volt, az itt található templomot pedig vagy a pannonhalmi bencés apátság tagjai, vagy az Atyusz nemzetség építtette. A kis négyszögletű szentély egy Árpád-kori plébánia maradványa. A négyszög alapra nyolcszögletű felső részt húztak, amire egy kőgúlát építettek. A torony épülete az elmúlt évszázadok során sem pusztult le, mai napig is az eredeti formájában tekinthető meg. Az épület köré temetkeztek sokáig a faluban, így ott még mostanában is fellelhető néhány régi sír. A XV. században egy kápolna és csontház épült a szomszédságába, melynek már csak a romjaival találkozhatunk. 
A templom a törökök támadása során indult pusztulásnak az 1550-es években. 1958-ban az Országos Műemléki Felügyelőség vezetésével elkezdték a helyreállítását. Több érdekessége is van a templomromnak. Az egyik, hogy nevének pontos eredetét nem sikerült meghatározni. Az épület felett fekvő terület az Ávorsai-rét nevet viselte, így lehetséges, hogy ennek torzulásából született az Avasi név. A másik érdekesség pedig egy legenda, mely egy kecskéhez fűződik. A monda szerint a templom előtt egy kőkecske állt, mellyel a helyi gyerekek szívesen játszottak. Egyik nap megjelent egy katona, aki kettévágta a kecskét, mely rengeteg aranypénzt rejtett. Az elbeszélések szerint a kecskét a törökök hagyták ott, a katona is török volt, ezért tudta, hogy mit talál a kecskében. 

Nyitvatartás

Jelenleg nyitva
Mindig elérhető
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Közeli szálláshelyek

9.9
Vivaza Villa Szigliget
53 402 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
64 ajándék kedvezménykuponnal
100 m
9.7
Rózsakert Panzió Szigliget
19 000 Ft
2 fő, 1 éj, reggelivel
63 ajándék kedvezménykuponnal
1.3 km
7.2
Liliomfa Apartman Szigliget
21 700 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
64 ajándék kedvezménykuponnal
200 m
9.8
Hóvirág Tetőtéri Apartman Szigliget
11 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
63 ajándék kedvezménykuponnal
1.1 km
10
Hortenzia Vendégház Szigliget
45 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
62 ajándék kedvezménykuponnal
1.4 km
9.4
Nyugalom Szigete Vendégház Szigliget
63 ajándék kedvezménykuponnal
1.8 km
9.8
Legközelebbi szállás
Anikó Apartman Szigligeti
14 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
64 ajándék kedvezménykuponnal
‹ 50 m
8.8
Güns Vendégház Szigliget
11 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
64 ajándék kedvezménykuponnal
700 m
9.7
Szilvia Apartman Szigliget
16 000 Ft
2 fő, 1 éj, ellátás nélkül
63 ajándék kedvezménykuponnal
1.3 km
9.2
Strandház Szigliget
63 ajándék kedvezménykuponnal
1.3 km

Avasi templomrom értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
(1 értékelés alapján)
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint.
  • Az itt járt vendégek véleménye szerint, az év ezen szakaszában a legérdemesebb idelátogatni: Egész évben
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a szallas.hu-n foglalók
  • Több száz hiteles programértékelés!
Értékelés 10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (3 hete)
Magyarország

Helyszín jellemzői

Saját parkoló
Ingyenes
Wi-fi
Nincs
Állatbarát
Igen
Étkezési lehetőség
Nincs

Közeli látnivalók

Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak:
9.4
Legközelebbi látnivaló
-15%
Szigliget hajóállomás - Balatoni Hajózás Zrt.
Szigliget
A felnőtt teljes árú menetrendi hajójegyből, maximum 2 fő részére. …
1.4 km
9.6
-10%
Paprika Vendéglő
Szigliget
Az ételek aktuális étlapi árából
1.6 km
9.9
-10%
Ökoturisztikai Látogatóközpont
Badacsonylábdihegy
A látogatóközpont belépőjegyek árából
2.1 km
9.1
-10%
Szegedy Róza Ház Irodalmi és Bormúzeum
Badacsony
A belépőjegyek árából
3.7 km
10
-10%
Szőlőhegy Bisztró
Badacsonytomaj
A számla végösszegéből, az éttermi fogyasztás, illetve a borkóstoló …
4 km
9.5
-10%
Pláne Badacsony borterasz
Badacsonytomaj
Az italfogyasztás árából
4.5 km
9.5
-15%
Badacsony hajóállomás - Balatoni Hajózás Zrt.
Badacsony
A felnőtt teljes árú menetrendi hajójegyből, maximum 2 fő részére. …
4.7 km
9
-10%
BognAIR Sétarepülés
Balatonederics
A szolgáltatás árából
5.6 km
9.6
-10%
Folly Arborétum és Borászat
Badacsonytomaj
Minden belépőjegy árából
7.5 km
9.4
-15%
Balatongyörök hajóállomás - Balatoni Hajózás Zrt.
Balatongyörök
A felnőtt teljes árú menetrendi hajójegyből, maximum 2 fő részére. …
8.8 km