Azáleás-völgy - Zalaegerszeg
9.5
39 értékelés alapján

Bemutatkozás

Zala megye 7 természeti csodája között kapott helyet az Azáleás-völgy. A látogatás során élénk, vidám színekkel és csodás, nyugodt környezettel találkozhatnak a kirándulók. A 2010-es megnyitása után, a díszpark tündérkert néven híresült el, amibe 1973-tól több ezer havasszépét, azáleát telepítettek. A neve innen eredeztethető.


Történet

A völgyet a Jeli Arborétum példájára, Fatalin Gyula erdőmérnök ötlete alapján valósították meg. Az egzóta növények betelepítése a hetvenes évek elején kezdődött, a saját mikroklímájú vidékre, kísérleti jelleggel.

A cserjék beszerzése elsősorban a Jeli-ből történt. A gyűjtemény sikere hatalmas tömegeket vonzott a környékre, ami az évek során arborétummá nőtte ki magát. 2010-ben közönségszavazat alapján megkapta a Zala megye természeti csodája címet is. Növényállományában megtalálható: kolorádói jegenyefenyő, mamutfenyő, szerbluc, szitkaluc, európai és japán vörösfenyő, simafenyő, kaukázusi jegenyefenyő, zöld- és kékduglász, valamint különböző tujafajták is.


Az Azáleás-völgy

1973-as megnyitása óta folyamatos odafigyeléssel rendezik a kertet. Zalaegerszeg ékeként számos virágágyás, hatalmas zöld területek és pihenők is kialakításra kerültek.Az Azáleás-völgyet először Doboskúti völgynek, majd Róka völgynek és Kígyó völgynek nevezték. A több ezer havasszép, azálea telepítése után kapta meg csak ma ismert, és hozzá illő nevét. A terület kirándulási és oktatási célt is szolgál.

A látogatóknak, akik a virágzást szeretnék látni, érdemes április végén, május elején érkezniük. Ilyenkor fehér, piros és lila színek mellet túlnyomó többségben sárga kaukázus figyelhető meg.

A telepített növények, fenyőfajok többsége védett!

Azáleás-völgy értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 39 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
39 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"nincs jól jelezve a terület"
Család nagyobb gyerekkel (4 hónapja)
Magyarország
7
"Kicsit korán 2023.05.05-én voltunk, így még nem pompázott teljes valójában. Láttunk pár virágzó bokrot, a többit kénytelenek voltunk a fantáziánkra bízni. Úgy tippelem 10-14 nap múlva érdemesebb lett volna nekivágni."
"Láttunk gyönyörű, illatos virágzó bokrokat!"
Középkorú pár (1 éve)
8
"Kelkemes séta zöld környezetben, még virágzás előtt is. Piknik lehetőség, tűzrakóhely is van"
Idősebb pár (2 éve)
Budapest

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 3.5 km
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 4.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 1 km