Beleznay-kastély - Bugyi
20 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Bugyi és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A Pest megyei Bugyi településén található a Beleznay-kastély. Ezen épület a város legrégebbi építészeti alkotása, amely három út kereszteződésében kapott helyet.

A Beleznay-kastély története

Alakja U, stílusa pedig barokk. A kúriát Beleznay János tábornok építette 1730-ban, mely első lakhelyéül szolgált. 1773-ban egy kulcsfontosságú, országos református konferenciát is itt tartottak, melynek célja a főkonzisztórium létrehozása volt. Később mindennek világi elnökévé Bessenyei György, írót választották meg.

Beleznay János és felesége támogatták a sárospataki kollégium építését, melynek küldöttségében részt vett diákként Kazinczy Ferenc is. A későbbiekben az előbb említett két író emléktáblát is kapott a kastély falán.

A kastély egykori funkciói

Az épület a II. világháború után több mindennek is otthont adott. Először bérlakás, majd malom, végül földműves szövetkezet volt az épület falai között. Ez idő alatt a kastély címerét, szobrait és minden egyéb díszítményét leverték, megsemmisítették. Az egykor csodás pilléreken ülő kosárívű árkádokat, mely az udvari homlokzatokon volt, teljesen befalazták, megrongálták. A 2002-es épület restaurálására irányuló munkálatok során került helyreállításra a kastély tetőszerkezete, valamint külső és belső falai is.

Napjainkban

A kastély ma már Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár néven ismert, hiszen a városi könyvtárnak és művelődési házának ad otthont. A látogatók nyitvatartási időben természetesen megtekinthetik a csodás kastélyt.

Nyitvatartás

hétfő
08:00-19:00
kedd
08:00-19:00
szerda
08:00-19:00
csütörtök
08:00-19:00
péntek
08:00-19:00
szombat
08:00-16:00
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Mosdó
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m
  • Távolság vasútállomástól: 13 km