
Bemutatkozás
Az időpont foglalás legalább 1,5-2 héttel előre szükséges!
A mórahalmi Berkenye Lovasudvar ideális választás egy nyaralás során mind gyerekeknek, mind felnőttek számára, akik szeretnék elsajátítani a lovaglás művészetét. Legyen szó kezdőkről vagy haladókról, tapasztalt lovasoktatók gondoskodnak róla, hogy minden vendég élvezetes és biztonságos élményben részesüljön. Lovaglási lehetőséget kínálnak pályán és terepen egyaránt, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb kihívást.
Programok
A Berkenye Lovasudvar egyik legnépszerűbb programja a kezdő és haladó tereplovaglás, melynek keretén belül megismerhetik Mórahalom és térségének látnivalóit, természeti értékeit. Nem csak felnőttek, de gyermekek is felhőtlen szórakozásnak lehetnek részesei, ugyanis a nyári időszakban lovastábort is szerveznek, ahol lovagolhatnak, kézműves foglalkozáson, lovas kocsikázáson és lovas túrákon vehetnek részt. A tábor ideje alatt minden résztvevőnek lehetősége nyílik elsajátítani a lovakkal és felszerelésekkel kapcsolatos ismereteket.
Lovaskocsis borkaland
A Berkenye Lovasudvar új szolgáltatással várja ide érkező vendégeit. Egy igazi homokhátsági boros kalandon vehetnek részt, ahol az alábbi programok közül választhatnak:
✓ Résztvevők felvétele előre egyeztetett helyszínen
✓ Lovaskocsis túra az ásotthalmi Tóth Pincéhez
✓ 5 tételes borkóstoló, borkorcsolyával
vagy
✓ Résztvevők felvétele előre egyeztetett helyszínen
✓ Lovaskocsis túra a Nagyszékszós-tó bivalyaihoz, majd 5 tételes borkóstoló a Jónás Borászat által, borkorcsolyával
A túrák minimum 8 fővel indulnak el, a részvételi díj 10 000 Ft/fő. Előzetes bejelentkezés szükséges a +36 30 474 2568-as telefonszámon!
Megközelítés
A Berkenye Lovasudvar az István király útról közelíthető közelíthető meg. Az autóval érkezők a tanyán ingyenesen parkolhatnak. A legközelebbi buszmegálló 5 perc alatt elérhető.
Kedvezmények
Programkupon bejelentkezve foglalóknak
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.