Berzsenyi Dániel Emlékház - Nikla
Bemutatkozás
2022. október 3-tól átalakítás valamint energiatakarékosság miatt zárva!
A magyar hazafias költészet és a romantikus líra egyik nagy alakja a reformkorszakban élt és alkotott. Középbirtokos nemesi család egyetlen gyermeke. 1804-ben költözött Niklára. ahol, édesapja halála után, 1200 hold földnek és a gombai hegyen 40 hold szőlőnek lett a birtokosa. A niklai gazdálkodás első éveit sok elemi csapás, a francia háború miatt támadt zavar és az 1811. évi pénzválság súlyosbították, de mint jó gazda, végül rendeződtek dolgai, sőt vagyonát szépen gyarapította is. Ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. Egy 1809-es Kazinczyhoz írt levelében „Niklai Remetének” nevezte magát. Csak kétszer látogatta meg Pestet. Első alkalommal 1810 márciusában műveinek kiadása ügyében járt ott, ahol megismerkedett Kazinczy költőbarátaival, kölcsönös idegenkedést keltve egymásban. Életében 1830-ban kapta meg az egyetlen nyilvános elégtételt, amikor megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai osztályának vidéki, rendes, első tagjává. Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 1836. február 24- én örök álomra szenderült, s a Niklai temetőben nyugszik.
Az 1811-ben épült, egykori lakóházában 1954-ben alakították ki a Berzsenyi Emlékmúzeumot. Tágas termeiben a költő személyes tárgyait és levelezésének dokumentumait vehetjük szemügyre. Megtalálhatók az ország különböző vidékeire a költőtársakhoz írott levelei, valamint költeményeinek kéziratai és nyomtatott változatai. Pipái, tollai és népi hangszerei a vidéki nemes életére emlékeztetnek. Széchenyi István szobra a költő és a nagy államférfi közötti szoros kapcsolatra utal. A ház előtti virágok között a költő mellszobra fogadja a látogatót. A kertben még ma is áll a Berzsenyi Dániel által 1814-ben ültetett szelídgesztenyefa.

Árak
Egész évben
Teljes árú belépőjegy
700 Ft
Kedvezményes belépőjegy
350 Ft
Családi belépőjegy
1 500 Ft
Kedvezményes diák belépőjegy
300 Ft
6 éves kor alatt
Ingyenes
70 éves kor felett
Ingyenes