
Bemutatkozás
A Bükki Művészeti Napok 2024. június 28-30. között kerülnek megrendezésre. A rendezvény központja ezúttal is Eger lesz és emellett Noszvaj is bekapcsolódik külső településként.
2024-es részletes programok hamarosan!
A Művészeti napok szervezői szeretnék Magyarország történelmi emlékeit elsősorban a barokk zenén keresztül bemutatni. Minden alkalommal láthatunk hazai és pályakezdő művészeket, és határon túli magyar együtteseket is. Fontos célkitűzése a szervezőknek, hogy a kultúrát mindenki számára elérhetővé tegyék.
Az év mottója az “Alla turca” vagyis “török módra”.
2023-as programkínálat
Helyszínek:
– Egri Farkas Ferenc Zeneiskola
– Ciszterci templom (mellvéd)
– Érsekudvar
– Széchenyi utca (szabadtéri színpad)
– Kopcsik Marcipánia udvara
– Noszvaj, De la Motte Kastély
– június 30., Péntek
18:00 Bűnbánó Balassi – Tercina Együttes műsora
közreműködik: Kálid Artúr színművész
Egri Farkas Ferenc Zeneiskola
19:00 Toronyzene
Az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese, művészeti vezető: Gulyás László
Ciszterci templom (mellvéd)
19:30 G.F. Händel: Te Deum – Cantus Agriensis Énekegyüttes hangversenye
közreműködők: Bakos Kornélia, Faludi Zsuzsanna, Kolozsi Balázs, Komáromi Márton – ének; „Camerata” Miskolc, művészeti vezető: Soós Gábor
vezényel: Gergely Péter Pál
Ciszterci templom
– július 1., Szombat
11:00 Az Egri Szimfonikus Zenekar matiné hangversenye
vezényel: Szabó Sipos Máté
Érsekudvar
18:00 „Ama holdarcú eljött” (török tradicionális zene) – Canlar Együttes előadása
Egri Farkas Ferenc Zeneiskola
19:00 Toronyzene
Az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese, művészeti vezető: Gulyás László
Ciszterci templom (mellvéd)
19:30 Nyáresti muzsika
közreműködők: Ducza Nóra, Szajkó Anita, Jekl László – ének
Savaria Barokk Zenekar
vezényel: Németh Pál
Széchenyi utca (szabadtéri színpad)
– július 2., Vasárnap
17:00 Gluck: A rászedett kádi – vígopera
A Budapesti Kamaraopera előadása
Kopcsik Marcipánia udvara
17:00 A Musica Aulica Régizene Együttes hangversenye, művészeti vezető: Kovács István
Noszvaj, De la Motte Kastély
Tudnivalók
A koncertek megtekintése ingyenes, a szervezők szeretnék bárki számára elérhetővé tenni a barokk zenei kultúrát.