Csokonai Nemzeti Színház - Debrecen
10
10 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Kossuth utca 10. szám alatt található Csokonai Nemzeti Színház Debrecen első és legnagyobb kőszínháza, melynek társulata mind a mai napig nagyszerű előadásokkal örvendezteti meg a közönséget.


Története

A romantikus stílusban épült kőszínház megnyitójára 1865. október 7-én került sor.  A nyitóünnepség előadása Katona József Bánk bán című műve volt, melyben Laborfalvi Róza alakította Gertrudist.

A színházat egy 1915-ös beadvány alapján nevezték el a város nagy költőjéről, Csokonai Vitéz Mihályról. Az intézmény számos viszontagságon ment keresztül fennállása során, 1949 szeptemberében pedig – csakúgy, mint az ország többi színháza– állami kézbe került. A színház igazgatója Horváth Jenő lett, aki megkezdte az épület korszerűsítését.

1955-ben két szárnyépülettel egészült ki a létesítmény, majd kétszer is teljeskörű felújításon is esett át a következő évtizedekben. A színház 2012-ben kapott nemzeti színházi státuszt, 2018-tól napjainkig pedig Gemza Péter vezeti Somogyi-Tóth Dániel zeneigazgató és Ilja Bocsarnikovsz művészeti vezető közreműködésével.

2023-ban teljeskörű felújításon esett át az épület. Kibővült a nézőtér, így csaknem megduplázódott a helyszín befogadóképessége. Sikerült megőrizni az épület impozáns külsejét, ami mellé mostmár egy igen korszerű technikai felszereltség is párosul.


Megközelítés

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen központjában, a Református Nagytemplom közelében található. A parkolás a közelben fizetős, a tömegközlekedők számára pedig 250 méterre található a legközelebbi, Városháza elnevezésű villamosmegálló.

Csokonai Nemzeti Színház értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 10 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
10 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Évek óta megnézünk 2-3 előadást, amikor Szoboszlón tartózkodunk gyógykezelésen."
Idősebb pár (2 hónapja)
10
"Jó a színpadra látás ."
Idősebb pár (4 hónapja)
10
"Az Újévi Operettgála szuper volt. Gratulálok a művészeti igazgatónak - karvezetőnek, a szervezőknek, a színészeknek, a zenekarnak, minden dolgozónak, aki az estért bármit is tett."
Csináthné Bakó Éva - egyéni utazó (2 éve)

Nyitvatartás

jan. 1. - dec. 31.
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Légkondicionált
  • Wifi
  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Ruhatár: fizetős
  • Értékmegőrző

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 540 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m