Csónakázó-tó - Ajka
Bemutatkozás
A Csónakázó-tó egy tündéri pihenőhely Ajka kellős közepén. A Városliget legszebb pontján minden korosztály megtalálja a szórakozását: nappal jókat lehet játszani a zöld pázsiton, alkonyatkor romantikus vízparti andalgásra ad okot, az este érkeztével pedig összeülős szórakozóhellyé válik. Aki a település környékére téved, és testi-lelki feltöltődésre vágyik, annak kihagyhatatlan.
Látnivalók
A Csónakázó-tavat körülölelő murvás ösvényen járva az ember úgy érezheti, mintha egy csendélet vásznára pottyant volna. Mindenfelé nád susog, a vizen táncot lejtenek a napsugarak, nyaranta pedig egész seregnyi aranyvessző bókol a szél előtt. Nagy létszámú vadkacsa-família lakja a partszakaszt, akik nagyon kezesek tudnak lenni, ha díjazzák az igyekezetüket valami finomsággal.
Egy kis fahídon vezet át az út a tó közepén húzódó földnyelvre, ahol a város Fekete Istvánnak állított emléket. Megcsodálható az író mellszobra, de olyan híres állatkarakterek is helyet kaptak a szigeten, mint Kele, Bogáncs, Vuk és Lutra.
Szolgáltatások
A főszezon alatt csónakkal és vízibiciklivel is felfedezhető a Városliget éke. A gyerekeket korszerű játszótér várja, de az Élményfürdő sincs messze, ha a kánikulát egy kis fürdőzéssel szeretnék enyhíteni a vendégek.
Étkezési lehetőségek
Habár ideális tér egy családi piknikre, a Csónakázó-tavat hűtőláda nélkül is fel lehet keresni. A Tó Vendéglő étlapján hagyományos magyar fogások sorakoznak, különösen a halételek jutnak kiemelt szerephez. Azoknak, akik koktélra vagy egy jó kézműves fagyira vágynak, érdemes felkeresniük a Piknik Teraszt.
Megközelítés
Veszprémtől mindössze fél óra autóút választja el Ajkát, a 8-as út mentén. Közvetlenül a Csónakázó-tó mellett sok férőhelyes parkoló áll az érkezők rendelkezésére.