Czifra Csárda - Abádszalók
9.6
5 értékelés alapján

Bemutatkozás

 A Czifra Csárda Abádszalók és a környék talán legegyedibb étterme, mely hangulatában teljes mértékig a régi időket idézi. A berendezés meglehetősen skanzen jellegű, amihez hozzájárulnak a nagymamáink, dédszüleink korára jellemző bútorok, díszek és használati tárgyak. A családi vállalkozásként működő vendéglátóhelyen mindenki arra törekszik, hogy a vendégek elégedetten távozzanak, amit rendszerint sikerül is elérniük kitűnő, bőséges fogásaikkal és a közvetlen, ugyanakkor kicsit sem tolakodó kiszolgálással.


Kínálat

A csárda szóból, illetve a berendezésből is következtethetünk arra, hogy itt egy igazi, magyaros étteremről van szó, ahol nem csak széles választékkal, de igazán ízletes hazai fogásokkal is várják a vendégeket. Ár-érték arány szempontjából is kifejezetten megéri itt enni, hiszen bőséges, minőségi, friss ételeket kapunk egy teljesen korrekt összegért. Ha a Czifra Csárdában járunk, akkor mindenképp érdemes megkóstolni a hihetetlenül finom halászlevet és birkapörköltöt, de a gyümölcsleves, rántott harcsa és desszertek közül a palacsinta is mennyei.
Aki szereti a jól elkészített, hazai fogásokat és szívesen enne egy igazán autentikus étteremben, annak kötelező legalább egyszer ellátogatnia ide.


Megközelítés

A Czifra Csárda Abádszalók déli kapujában található, nem messze a benzinkúttól. A hely autóval és tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető. Az épület előtt ingyenes parkoló áll a vendégek rendelkezésére, illetve a legközelebbi buszmegálló mindössze 1 percnyi sétával elérhető.


Képek forrása: Czifra Csárda Facebook oldala

Czifra Csárda értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 5 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
5 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kellemes, jó hangulat, ízletes ételek."
Idősebb pár (10 hónapja)
Törökszentmiklós
10
"A csárda gyönyörű helyen van a falu szélén. Érdemes kimenni megnézni. A csárda gyerekjátszó résszel van ellátva. A kiszolgálás kiváló és nagyon finom az étel."
Család nagyobb gyerekkel (10 hónapja)
Budapest
10
"Kedves figyelmes kiszolgálás, finom ételek."
Középkorú pár (1 éve)
Tárnok

Nyitvatartás

hétfő
11:00-21:00
kedd
11:00-21:00
szerda
11:00-21:00
csütörtök
11:00-21:00
péntek
11:00-21:00
szombat
11:00-21:00
vasárnap
11:00-21:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Ajánlott
  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 1.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Hely jellege

  • Hangulatos

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Terasz/kerthelyiség
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszósarok

Konyha jellege

  • Magyaros

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard
  • SZÉP kártya: OTP

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 4 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m