
Dubniczay-palota - Veszprém
Bemutatkozás
A veszprémi Szentháromság téren található a város egyik leggyönyörűbb barok emléke, az 1751-ben Dubniczay István kanonok által építtetett Dubniczay-palota. Az évszázadok során többször is átépítésre került az objektum, utljára 2002 és 2006 között történ felújítás. Eredetileg egyemeletetes háznak épült a püspök parancsára.
Az épület oromdíszén két angyal tartja a Jó Tanács Anyjának képét, a régészeti feltárások során pedig egyrészt istálló, várfal, ágyúbástya, kazamata nyomait találták, de jó állapotú, aprólékosan kidolgozott díszítőfestéseket is tártak fel.
A palotában jelenleg négy kiállítóhely működik: a palota, a Várgaléria, a Magtár időszaki kiállításai, valamint a Tegulárium, a tárlatok mellett pedig azért is érdemes ellátogatni az impozáns épületbe, hogy megcsodálhassuk a szekkókkal díszített belső tereket.
Veszprém belvárosában, Szentháromság téren, a püspöki palotával szemben áll a Dubniczay-palota. Mind autóval, mind tömegközlekedéssel egyszerűen megközelíthető. A környéken a parkolást díj megfizetése ellenében lehet megoldani, a legközelebbi buszmegálló pedig 450 méterre van a bejárattól, így kevesebb, mint 10 perc sétával elérhető.
Az épület oromdíszén két angyal tartja a Jó Tanács Anyjának képét, a régészeti feltárások során pedig egyrészt istálló, várfal, ágyúbástya, kazamata nyomait találták, de jó állapotú, aprólékosan kidolgozott díszítőfestéseket is tártak fel.
A palotában jelenleg négy kiállítóhely működik: a palota, a Várgaléria, a Magtár időszaki kiállításai, valamint a Tegulárium, a tárlatok mellett pedig azért is érdemes ellátogatni az impozáns épületbe, hogy megcsodálhassuk a szekkókkal díszített belső tereket.
Megközelítés
Veszprém belvárosában, Szentháromság téren, a püspöki palotával szemben áll a Dubniczay-palota. Mind autóval, mind tömegközlekedéssel egyszerűen megközelíthető. A környéken a parkolást díj megfizetése ellenében lehet megoldani, a legközelebbi buszmegálló pedig 450 méterre van a bejárattól, így kevesebb, mint 10 perc sétával elérhető.Árak
Egész évben
Irokéz Gyűjtemény, Várgaléria kiállítóterei teljes árú belépőjegy
1 000 Ft
Kombinált családi belépőjegy
2 500 Ft
Kombinált felnőtt belépőjegy
1 500 Ft
Kombinált diák, nyugdíjas belépőjegy
1 000 Ft
Irokéz Gyűjtemény, Várgaléria kiállítóterei diák, nyugdíjas belépőjegy
800 Ft
Irokéz Gyűjtemény, Várgaléria kiállítóterei családi belépőjegy
1 800 Ft
Tegulárium, Magtár kiállítóterei felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Tegulárium, Magtár kiállítóterei diák, nyugdíjas belépőjegy
800 Ft
Tegulárium, Magtár kiállítóterei felnőtt belépőjegy családi belépőjegy
1 800 Ft