Emlékkert - Debrecen
Bemutatkozás
A Református Nagytemplom és a Kollégium között található Emlékkertben megtekinthetjük Bocskai István erdélyi fejedelem szobrát, melyet 1906-ban, a hajdúk letelepítésének 300. évfordulóján emeltek, valamint a Gályarabok emlékoszlopát, mely a 17. században az ellenreformáció idején Debrecenből elhurcolt és gályarabságra ítélt protestáns lelkészek emlékét őrzi.
2017-ben az Emlékkertben kapott helyet a reformáció 500. és a Magyar Református Egyház megalapításának 450. évfordulójára, vörösmárványból készült emlékmű is. A belvárosi parkban egy hangulatos könyvesbolt és kávézó várja a vendégeket, melynek egyik szegletében található a VisitDebrecen turisztikai információs pont. Itt a városba érkező turisták naprakész információt kaphatnak Debrecen nevezetességeiről, programlehetőségeiről, és akár Debrecen ajándéktárgyat is vásárolhatnak.