Erkel Ferenc Emlékház - Gyula
9.8
88 értékelés alapján

Bemutatkozás

Erkel Ferenc több, mint 200 éve született Gyulán. Az Apor Vilmos téren található Erkel Ferenc Emlékház a magyar zeneszerző és neki családjának életét és munkásságát mutatja be. Az emlékház ma is látható formáját 1830 végére nyert el, az Erkel család 1808 és 1841 között élt itt.


Állandó kiállítás

Az akkoriban tanítói lakásként funkcionáló épületet 1795-ben építették, melynek térre néző szárnya iskolának, utcai frontja pedig lakóháznak adott helyet. Ahogy az az 1800-as években volt, iskola-lakóház koncepcióra építve mutatja be Erkel Ferenc és családjának történetét és munkásságát. Az emlékház nyitótermében az Európai himnuszokat bemutató terminálok tekinthetők meg, majd az azután következő európai zene termében kapott helyet az "Erkel-távcső", melyen képeken keresztül követhetik nyomon a zeneszerző életét.

A hálószoba talán a kiállítóhelyiség legérdekesebb része, a szekrényben kerültek elhelyezésre Erkel Ferenc édesanyjának személyes tárgyai, mint például napernyője, vállkendője, a dolgozószoba íróasztala és kötetek.


A Himnusz

A magyar nép egészen a 19. századig nem rendelkezett saját himnusszal. Kölcsey Ferenc 1823-ban alkotta meg a művet, megzenésítésére pedig 1844-ben írták ki a pályázatot, melyet Erkel Ferenc nyert meg. Érdekesség, hogy az elkészült zeneművet csak 1989-ben sikerült jogszabályi védelem alá helyezni.


Megközelítés

Az Erkel Ferenc Emlékház Gyula belvárosától nem messze, az Apor Vilmos téren helyezkedik el. Megközelítése autóval és tömegközlekedéssel is egyszerű, a legközelebbi buszmegálló az emlékházzal szemben található templom háta mögött van, körülbelül 1 perc sétára. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolási lehetőség biztosított.

Erkel Ferenc Emlékház értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 88 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
88 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kedves segítőkész pénztáros ."
- középkorú pár (2 hete)
10
"A helyi tárlatvezető nagy tudású ember, számtalan érdekes helyi történetet mesélt, kiegészítve az amúgy is rendkívül gazdag, interaktív kiállítást."
- középkorú pár (4 hónapja)
10
"Interaktív eszközök. Kedves, jól informált tárlatvezető úr."
Idősebb pár (5 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-16:00
szerda
10:00-16:00
csütörtök
10:00-16:00
péntek
10:00-16:00
szombat
10:00-16:00
vasárnap
10:00-16:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Kedvezményes belépőjegy
900 Ft
Gyulai diákjegy
350 Ft
Teljes árú belépőjegy
1 800 Ft
6 éves kor alatt
Ingyenes
70 éves kor felett
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 600 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m