
Fényes Fürdő - Tata
Bemutatkozás
A Tata központjától nem messze elhelyezkedő Fényes Fürdő kedvelt nyári úti cél a helyiek és a környékre érkezők körében is. A Fényes Forrásvidék több, mint 100 éves múltra tekint vissza, mai napig kultikus helynek számít. A komplexum magába foglalja a fürdőt, a Grófi-tavat, ahol a fürdőzés igazi különlegességnek számít, továbbá a kempinget. A természetes fürdőhely egyedisége, hogy a feltörő víz egyik évszakban sem csökken 20-22 °C alá.
A fürdőben összesen 4 darab medence került kialakításra. Kettő közülük gyermekmedence, egy strandmedence és egy pancsoló, melyek egészen júniustól augusztusig várják fürdőzni vágyó vendégeit. A strandmedencéhez egy szivárványszínű csúszda is tartozik.
A tatai Grófi-tó, vagy másnéven ismert Katonai-tó Közép-Európa legnagyobb vízhozamú forrástava. Naponta több millió liter 20-22 fokos víz tör fel a tó alján lévő forráscsoportból, ennek köszönhető, hogy a tó víze télen sem hül le az alá. Az öntisztulás miatt mindig vonzó lesz a víz nem csak a fürdőzők számára, hanem a búvárok részrére is. A tó fenekén a látótávolság mintegy 5 méter, így Magyarországon itt a legjobban a látási viszonyok, így a merülni vágyók egész évben felkeresik azt.
A Fényes Fürdő a belvárostól kevesebb, mint 10 perc autóútra van, de tömegközlekedéssel is könnyen elérhető a 3-as jelzésű autóbusszal. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolási lehetőség biztosított.
Medencék
A fürdőben összesen 4 darab medence került kialakításra. Kettő közülük gyermekmedence, egy strandmedence és egy pancsoló, melyek egészen júniustól augusztusig várják fürdőzni vágyó vendégeit. A strandmedencéhez egy szivárványszínű csúszda is tartozik.
Grófi-tó
A tatai Grófi-tó, vagy másnéven ismert Katonai-tó Közép-Európa legnagyobb vízhozamú forrástava. Naponta több millió liter 20-22 fokos víz tör fel a tó alján lévő forráscsoportból, ennek köszönhető, hogy a tó víze télen sem hül le az alá. Az öntisztulás miatt mindig vonzó lesz a víz nem csak a fürdőzők számára, hanem a búvárok részrére is. A tó fenekén a látótávolság mintegy 5 méter, így Magyarországon itt a legjobban a látási viszonyok, így a merülni vágyók egész évben felkeresik azt.
Megközelítés
A Fényes Fürdő a belvárostól kevesebb, mint 10 perc autóútra van, de tömegközlekedéssel is könnyen elérhető a 3-as jelzésű autóbusszal. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolási lehetőség biztosított.Árak
Egész évben
Csoportos belépőjegy (20 fő felett) 16 órától
1 000 Ft/fő
Felnőtt belépőjegy
2 400 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
1 500 Ft
3 éves kor alatt
Ingyenes
Csoportos belépőjegy (20 fő felett)
1 500 Ft/fő
Családi belépőjegy (2 felnőtt +2 gyerek)
6 500 Ft/család
Családi belépőjegy (2 felnőtt +2 gyerek) 16 órától
4 500 Ft/család
Diák, nyugdíjas belépőjegy 16 órától
1 000 Ft
Felnőtt belépőjegy 16 órától
1 500 Ft