Ferences kolostorrom - Budapest

Bemutatkozás

Budapest egyik közkedvelt helyén, a Margit-szigeten található a Ferences kolostorrom. A korostort, az egykori Nyulak szigetén IV. Béla alapította, mégpedig lánya, Szent Margit részére. A kolostor 1541-ig működött, mindaddig, amíg Buda török kézre nem került. 1686-ban, Buda visszafoglalásakor a megrongált kolostor helyreállítható lett volna, azonban ez nem valósult meg, ugyanis a XVIII. században a ferencesek új kolostort építettek Budán és Pesten. Ennek oka, hogy a számukra nehezen megközelíthető sziget nem bírt nagy vonzerővel.

Mára csak a gótikus kolostor romjai láthatóak, mégpedig az építmény egyik oldalfala, tornya, a kolostor temetője és a temetőkápolna. A megmaradt részeket az segítette elő, hogy 1796-ban nagy része beépítésre került a nádori villába. A villa, vagy másik ismert nevén Nádor szálló 1945-ös lebontása után, Lócsy Erzsébet régész vezetésével, régészeti kutatások során kerültek feltárásra a kolostor még nem ismert, újabb részei.

Azon látogatók akik szeretnék megtekinteni az egykori kolostor maradványait, a Margit-sziget déli részén, a főút mellett, fáktól övezve megtalálhatják. A park kiválóan alkalmas a Ferencesek kolostorromjának megtekintése után egy pihentető sétára.

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 300 m
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 1.3 km
  • Parkoló jellege: Őrzött
  • Parkoló helyek száma: 65 db
  • Ár: 480 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 700 m