Fórum - Zadar
9.8
8 értékelés alapján

Bemutatkozás

Zadar egyik legjelentősebb tere az ókori Forum Romanum helyén található. Augustus császár idejéből maradt fenn, és még ma is idézi a kor hangulatát. A téren található a IX. századi Szent Donát templom, mellette a XII-XIII. századból származó Szent Anasztázia székesegyház. A tér másik oldalán a Szűz Mária templom tekinthető meg. 
 

Felépítése

A Forum utcája 90 méter hosszú és 45 méter széles, még a mai napig  megidézi korának világát: láthatjuk a korabeli járdát, a márványoszlopok maradványait és az eredeti épületek alapjait. A Forum volt a római korban a polgári, vallási és kereskedelmi élet központja, mely központi szerepet játszott az emberek életében, ezért is nevezték a Népek terének. Közepén egy templom áll, melyet Jupiternek, Junonak és Minervának szenteltek.
 

Tudtad? 

Az első világháború alatt Zadar térségét erős bombázások érték, így a tér sem maradt teljesen ép. A keletkezett károkat 1964 és 1967 között azonban helyre állították. A több ezer éves maradványokat nem csak a felszínen, hanem talpunk alatt is érezhetjük, de néhány kőburkolatot üvegpanelre cseréltek.

Az úgy nevezett Szégyen oszlopa a téren található, mely nem sínylette meg a háborús károkat, sikerült épségben átvészelnie ezt az időszakot. A nevét onnan kapta, hogy a középkorban a törvénysértőket ide láncolták és nyilvánosan meg is alázták, kövekkel, záptojással dobálták őket. 
 

Megközelítés

Zadar Foruma az óváros központjában található. Az autóval érkezőknek a tér közvetlen közelében parkolási lehetőség biztosított.

Fórum értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 8 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
8 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (8 hónapja)
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Palásti Bernadett - fiatal pár (8 hónapja)
Törtel
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (9 hónapja)
Üllés

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: horvát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Ár: 1,4 €/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2 km
  • Távolság buszmegállótól: 600 m