Geszler Családi Pincészet - Mór
Bemutatkozás
Kóstold meg Mórt, élj át Ezerjó élményeket a Geszler Családi Pincészetben! Egy kicsit rólunk: 39 hektáron gazdálkodunk a Móri Borvidéken negyedik generáció óta. Szeretjük megmérettetni magunkat: voltunk már az év borászata Fejér megyében, Zöld veltelínink 2015-ben Magyarország legjobb újbora, lett. Móri borainkat sváb szorgalommal, nagy gondossággal és szeretettel készítjük a ma borkóstolóinak, móri, megyei, országos, nemzetközi sikereket elérve velük. A Móri Borvidék legeredményesebb borászata lettünk 4. alkalommal az elmúlt öt évben, 2016-ban pedig megkaptuk Mór Város Önkormányzatának legmagasabb kitüntetését a Pro Urbe Díjat. Évről-évre egyre több palack bort készítünk.
Nagyon szerencsések vagyunk, és a kedves utazó is, ha Mórt választja, hiszen Mór remek helyen fekszik, az egyik legjobb adottságú borvidéke Magyarországnak a Vértes és a Bakony hegység között elterülő Móri árokban a Közép-Dunántúlon. Az Ezerjó hazájába, Mórra érkező vendégeknek borkóstolókat tartunk pincejárással látványborászatunk két helyszínén a pincétől a borkóstoló emeletig és csodás domboldali, panorámás kerthelyiségünkbe is ki lehet ülni jó idő esetén. Az alsó szinten akadálymentesített 200 éves pincében, megismerhetik modern technológiákat, a borkészítés útját; az emeleten tágas 75 fős hangulatos borkóstolótermünkben pedig a borkedvelők elmélyülhetnek a móri borok és gasztronómia világában.
Borkóstoló programjainkhoz kérhető hideg és meleg étel is, partneréttermeinktől, pinceprogramokkal egészülhet ki a borkóstoló. Nálunk mindig a család tartja a kóstolókat, így tényleg első kézből tudjuk átadni a borhoz, Mórhoz kötődő borélményeinket. Lokálpatrióta családként a borospalackon is visszaköszön a Mór-rajongásunk, hiszen címkéink a borvidékünket idézi, nem csupán a borainkat ajánljuk, hanem látnivalókat, programokat is a palackokon keresztül.
Egész évben tartunk borkóstolókat min. 5 főtől előre bejelentkezve egészen 75 főig. Illetve honlapunkon mindig kiírjuk pinceügyeleti alkalmainkat is, amikor lehet csatlakozni a meglévő kóstolókhoz, márciustól decemberig pedig szombat esténként nyitott pincével is várjuk a borbarátokat 18.00-22.00-ig.
Reméljük találkozunk és meg tudjuk mutatni e kicsiny, de történelmi borvidék boros kincseit a Geszler Család pincészetéből!

Árak
Egész évben
Ismerkedjünk (6 bor kóstolása, szóda, kvircedli kóstoló)
3 500 Ft
Lendüljünk bele (7 bor kóstolása, szóda, kvircedli kóstoló)
4 000 Ft
Éljünk a mának (8 bor kóstolása, szóda, kvircedli kóstoló)
4 500 Ft