Gyógyító Kövek - Bükkszentkereszt
Bemutatkozás
Bükkszentkereszt az ország második legmagasabban fekvő települése, ahová lenyűgöző hegyeken átívelő, kanyargós utak vezetnek. Miskolctól csupán 20 kilométerre fekszik a község, amely környezetéről, friss levegőjéről, nyugalmáról és gyógynövényeiről is híres.
Misztikus ereje
Bükkszentkeresztnek van egy misztikus ereje, melyet szinte mindenki kutatott, ismer és elismer. Igazán egyedülálló a Bükk-hegység kőzettani és ásványtani szempontból is. Az energia-háromszög csúcsán fekszik a falu, melyet szubalpin gyógyhellyé is nyilvánítottak. A falu határában fekszenek a Gyógyító Kövek, melyekben ez az erő leginkább manifesztálódik. Ezeket a köveket Boldogasszony-kövének is nevezik. Az itt lakók úgy tartják azért Boldogasszony: „Mert boldog az az asszony, aki meddő volt, majd a kövek gyógyító erejének hála várandós lett.”
Legendák
Számos legenda szól a Gyógyító Kövekről. Az egyik szerint Mária Jézus halálát követően világgá indult szomorúságában. Mikor az Újhuta - Bükkszentkereszt régi neve - melletti erdőbe ért, egy kőre ülve pihent meg, amely megpuhult alatta, s mikor továbbindult újra megkeményedett. Azonban az ülése nyomát megőrizte.
Egy másik mítosz szerint, itt gyülekeztek a hívők a kácsi búcsúra menet, majd a rokonság itt várta őket vissza. A zarándokok 20 kilométert tettek meg oda-vissza, majd hazatérve a Boldogasszony-köve mellé pihentek le, ahol hihetetlenül gyorsan visszanyerték erejüket. Azonban nemcsak a kövek, hanem az itt lévő fák is gyógyító erővel bírnak. Egyesek úgy tartják, ha megölelünk egy-egy fát, akkor újra feltöltődünk energiával.