Gyümölcsoltó Boldogasszony Görögkeleti Plébániatemplom - Baja
Bemutatkozás
A Szabadság út és a Batthyány utca sarkán áll a szerb Gyümölcsoltó Boldogasszony Görögkeleti Plébániatemplom, amit 1754. november 10-én szenteltek fel. Megközelítőleg azon a helyen állt, ahol ma is, csak kicsit délebbre, egy nagyobb dombon.
A kis szerb templom is lángba borult az 1840-es évi nagy tűzvész idejében, leégett a parókiája is, ami a mai Batthyány utcában, a templomtól a második házban volt.
A bajai régi irattárban található alapítóleveléből tudjuk, hogy a múlt század elején egy helyi, szerb gazdálkodó házaspár alapítványt létesített a templomépítésre. Mintegy 10 ezer forintot érő szőlőjét ajánlotta fel erre a célra. Ebből és későbbi adományokból épült fel 1843-ban, nagyjából a régi leégett kis templom helyén lévő dombon.