Halász-kastély - Kápolnásnyék
8.5
11 értékelés alapján
46 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Kápolnásnyék és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A kápolnásnyéki Halász-kastély korai klasszicista fő szárnyát ifj. Magyary-Kossa Péter építtette az 1800-as évek elején. A kastély és gyönyörű parkja gyakran ad otthont esküvőknek és esküvői fotózásoknak, állandó kiállításán pedig a Halász családdal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Halász-kastély története

Miután a birtok a Halász családhoz került, ifj. Halász Gedeon 1910-ben egy neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át, műszakilag korszerűsítette, valamint díszkertjét igazi angolparkká alakíttatta. A család több, mint 30 évig élt a gyönyörű kastélyban, míg a második világháború pusztításai tönkre nem tették. A háború utáni évek során az épületet elhanyagolták, állapota egyre rosszabb lett. 2016-ra a kastély és 1,5 hektáros parkja teljesen újjászületett.

Kiálllítások

Állandó kiállítása a család fotóalbumának és dokumentumtárának segítségével bemutatja kastély és a család történetét. A látogatók néhány eredeti bútordarabot és tárgyat is megtekinthetnek, melyek megmaradtak az elmúlt 100 évből. A díszkertet egykori elrendezésének, útrendszerének és növényzetének megfelelően, 20. század eleji állapotába visszaállították. A szobrok díszítette gyönyörű zöld területen minden fa mellett magyar és latin nyelvű tábla jelzi a fajtáját.

Halász-kastély értékelése 8.5 a lehetséges 10-ből, 11 hiteles vendégértékelés alapján.

8.5
11 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép kiállítást láttunk.Csodás a park ilyenkor ősszel."
Nyúl Ildikó - idősebb pár (3 hete)
Sátorhely
6
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 hónapja)
9
"Nagyon szépen fel van újitva. Talán nagyon újitva."
Középkorú pár (1 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
1 000 Ft
Gyermek belépőjegy (18 éves korig)
500 Ft
Parkjegy (csak a park látogatására jogosít)
500 Ft
Múzeumpedagógia
1 000 Ft/fő
6 éves kor alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

    Általános
  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló
    Gyerekbarát szolgáltatások
  • Múzeumpedagógiai foglalkozások
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya
  • SZÉP kártya
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 400 m
  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km