
Bemutatkozás
A Hangszert a kézbe programsorozat november 25-től november 27-ig Tokajban, a Paulay Ede Színházban kerül megrendezésre. A hangszerkiállításon betekintést nyújtanak a dob és ütőhangszeres, a gitáros és basszusgitáros, a billentyűs, a népi és klasszikus hangszerek, az elektronikus zenei, valamint a stúdiós szekciókba, emellett nyolc rendhagyó énekóra, hat hangszeres hangtechnikai kurzus és több koncert is ingyenesen látogatható lesz. Érdemes részt venni annak, aki érdeklődik a hangszerek, a hangszeres játék, az élmény alapú zenélés és tanulás, a zenész életmód és általában a könnyűzene világa iránt.
Programok
–2021. november 25. csütörtök
08:30 Boomwhackers örömzene – Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával, az Ethnosound hangszerbolt / webshop – csapatépítés – zenés programok csapatával
09:45 Gitárral szörfözünk évtizedeken át – Beatles-től a Wellhello-ig. (ifj. Tornóczky Ferenc előadása)
11:00 Játsszunk Zenét! – A zene mint univerzális nyelv (Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása)
12:15 5LETSZOBRÁSZAT – A gondolatokban és a szavakban megszülető zene (Lombos Márton előadása)
13:15 A HANG MINTÁJA – Bakonyi Bálint elektronikus zenei szakértő előadása
14:15 BASSZUS A GROOVE-okban – Takács Adrián Roland basszusgitár- és Sümeghi Tamás dob szakértő előadása
–2021. november 26., péntek
08:30 Interaktív, véletlen dal generátor – Kékkői Zalán és Rékasi Attila rendhagyó órája
09:45 Időutazás a trombita hangjával – Dániel Görögh előadása
11:00 Hangosfilm, zenés színház – a musical és a filmzene világa (Szabó Károly és Szabó-Bira Zsuzsa előadása)
12:15 A szakócától a két lábdobig – Tóth Tamás”TOmi” előadása
13:15 Depiből a happybe, avagy hangulatvariációk Ed Shirantól a Mettalica-ig – Sümeghi Tamás és Bakonyi Bálint interaktív előadása
14:15 Európai népek hangszerei (Pásztor Atanáz előadása a népzenei hangszerekről)
–2021. november 27. szombat
10:00-15:00 Hangszersimogató