Hangulat Pince - Páty
9.5
2 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Hangulat Pince Páty történelmi Pincehegyén, lombos fáktól ölelt, erdei környezetben bújik meg. Tökéletes választás azoknak, akik nyugalomra, feltöltődésre, romantikus légkörre és a természet közelségére vágynak.


Pincehegy

A pátyi Pincehegy mintegy háromszáz, földbe vájt pincéből áll. Többségük a 19. század derekán épült fel, a jobbágyfelszabadítást követően. Bár a falu házai alacsonyabban, a Füzes-patak mellett sorakoztak, a pincefalut Páty déli fekvésű dombjain alakították ki. Erre azért volt szükség, hogy a magas talajvíz ne veszélyeztesse a termények és a bor tárolását.

Így jött létre a Hegyi-dűlő alatt kígyózó Pincehegy, amely barátságos, teraszos pincéivel egyedülálló hangulatvilágot kínál. Az innen származó, magas minőségű bor „pátyi vörösként” lett ismert.

Az 1870-es filoxériajárvány a pátyi bortermelőkön sem könyörült. A szőlőművelés alatt álló területek töredékükre csökkentek, a pincéket pedig raktárként, esetleg szükséglakásként hasznosították. Minden jel arra utalt, hogy a pátyi pincekultúra elérte végnapjait.

Szerencsére nem így történt: az 1990-es éveket követően a pátyi borászok megújult lendülettel keltették életre a helyi bortermelést.


Hangulat Pince

Az erdei csendbe burkolozó Hangulat Pince 1837-ben foglalta el helyét a Pincehegyen. Barátságos kóstolótermében 20-24 fő élvezheti a helyi borok zamatát, de ha kegyes az időjárás, a rendezvénysátrak alatt további 40-50 főt is vendégül tudnak látni.

Ideális helyszín baráti, családi összejövetelekre, valamint céges rendezvényekre és csapatépítő programokra. Ugyanakkor jeles ünnepekre is remek választás: egy születésnap, lánykérés, Valentin nap, házassági évforduló vagy akár egy esküvő emlékét is különlegessé varázsolja.

De bátran keressétek fel a Hangulat Pincét akkor is, ha a szabadtéri sütés-főzés áll közel hozzátok. A pincétől bérelhető eszközökkel, rendezvénysátorral és az alkalomhoz illő dekorációkkal édesebb lesz minden közösen eltöltött perc.

Érdemes még megemlíteni, hogy a pince mögött található egy lovarda, ahol a gyerekek is jól szórakozhatnak. Még a kiskedvenced sem kell otthon hagynod: a Hangulat Pince kutyabarát.

Hangulat Pince értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Szlovákia
9
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Vecseri Anikó - középkorú pár (2 éve)
Szeged

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Kedvezmények

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A csoportos programok vagy bérleti díj árából

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 500 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Hely jellege

  • Romantikus
  • Barátságos

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Mosdó
  • Napi menü
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 5 db

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 5 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m