Hegyesi János parasztköltő szobra - Füzesgyarmat

Bemutatkozás

Füzesgyarmaton a Református templommal szemben lévő parkban látható Hegyesi János parasztköltő szobra. A sárréti településen élt politikus, parasztköltő, közel 100 éves életútján a szegény parasztság felemelkedésért küzdött. A 220 cm magas bronzszobrot, Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművész készített el. Az avatásra 2014-ben került sor.

Hegyesi János 1899-ben, egy szegény parasztcsaládban született Füzesgyarmaton. 17 éves korában katona lett, végigharcolta az első világháborút. Egy ideig továbbszolgáló katona volt, majd itthon földműveléssel foglalkozott. Miután visszatért Füzesgyarmatra, útőrként helyezkedett el. 1934-35 körül kezdett verseket és cikkeket írni. A Szeghalom-vidéki Hírlapnál dolgozott eleinte, később a Szabad Szó munkatársa lett. 1944-ben már a Nemzeti Parasztpárt tagjaként mondott beszédet. A Nemzeti Parasztpárt pártigazgatója, majd országgyűlési képviselője lett. 1945-től 1949-ig az Országgyűlés jegyzőjeként képviselte Békés megyét. 1956-ban a füzesgyarmati forradalmi tanács vezetője volt. Mint költőre, 1970-es évektől kezdtek felfigyelni, író-olvasó találkozókra hívták és a köteteit is kiadhatta.

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m