
Bemutatkozás
A bemutatóhely határozatlan ideig nem látogatható!
Álltál már egy bazaltvulkán tetején, hogy onnan csodáld a pazar kilátást? Sétáltál már egy kráterben? Ha nem, akkor a Monoszló és Zánka között elhelyezkedő Hegyestű Geológiai Bemutatóhely tökéletes hely, hogy ezeket kihúzzátok a bakancslistáról. Az európai viszonylatban is egyedülálló látványosságon a két szintes, 50 méter magas bányafal szemlélteti a több millió évvel ezelőtt keletkezett bazalt vulkán belsejét, valamint a kürtőben megdermedt láva oszlopos formáit. Tetejéről elképesztő kilátás nyílik a környező településekre és természetesen a Balatonra.
Története
A Hegyestű egy vulkán kürtőjének fennmaradt része, melyben egykor a magma megrekedt és lehűlése során bazaltoszlopokká szilárdult meg. Az 1930-as évektől 40 éven át kőbánya működött ezen a területen. Miután nagyjából a felét letermelték, a bánya megszűnt, ennek köszönhetően nyerhetnek betekintést a látogatók az egykori vulkán belsejébe.
Bemutatóhely
A fogadóépületben lévő állandó kiállítás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jellegzetes geológiai- és természeti értékeit, a bányászat emlékeit és a Hegyestű kialakulását mutatja be. A két szintes, hatalmas sziklafal orgonasípjai csodálatos látványt nyújtanak. A 336 méter magas Hegyestű csúcsára egy korláttal ellátott lépcsősor vezet, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra és a Tapolcai-medence tanúhegyeire. Az egyik kilátóhelyről panoráma térkép segítségével beazonosíthatóak a Káli-medencét övező hegyek. A turisták komfortérzetét kültéri pihenőágyak, padok és asztalok biztosítják.
Megközelítés
A Zánkáról Monoszlóra vezető útról egy keskeny, aszfaltozott út vezet egészen a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely bejáratáig, ahol egy nagy parkoló várja az érkezőket. Akik a tömegközlekedést választják, nekik a Monoszlói elágazás nevezetű buszmegállóból körülbelül 20 perces sétával közelíthető meg az attrakció. A bejáratnál található fogadóépületben egy büfé üzemel, és vásárolhatóak ajándéktárgyak is.