Hiemer-ház - Székesfehérvár
9.3
3 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Hiemer-ház Székesfehérvár egyik legszebb, felújított, védett műemlék épülete, amit minden érdeklődő megtekinthet a Tourinform iroda szervezésében.

A középkorból megmaradt épületmaradványok, a külső-belső falak stukkói, valamint a barokk freskók nagyban növelik a három különálló épületből összeolvadt látványosság műemléki értékét. A művészetek és az építészet kedvelői számára garantáltan kihagyhatatlan élményt nyújt a Hiemer-ház.


Látnivalók

A Hiemer-ház felújítása során építészeti Nívó-díjat kapott, a különböző korok rétegeit pedig szándékosan feltárva hagyták, így ma szó szerint lépdelhetünk az évszázadokon egy igazán lebilincselő művészettörténeti kalandozás során.

Az emeleti részen üvegpadlón közlekedhetnek a látogatók, a mélység felé fordulva pedig a középkorba nyerhetünk betekintést. A ház erkélye Székesfehérvári építészeti stílusára jellemző, mégis a város legszebbikeként tartják számon. Ezt a Városház térről is megcsodálhatják a járókelők.


Tudnivalók

A Hiemer-házban történő körbevezetésnek fix ára van, nyugdíjas és diák kedvezmény nem igényelhető. A programra minden esetben szükséges előre bejelentkezni a Tourinform Irodánál és szabad kapacitás függvényében tudják biztosítani. 


Megközelítés

A Hiemer-ház Székesfehérvár történelmi belvárosában fekszik, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a környéken fizetős parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközlekedők számára pedig mindössze 400 méterre van a legközelebbi buszmegálló.

Hiemer-ház értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 3 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
3 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (3 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család kisgyerekkel (4 éve)
Székesfehérvár
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Robán Imréné - egyéni utazó (6 éve)
Vasszentmihály

Nyitvatartás

hétfő
09:00-18:00
kedd
09:00-18:00
szerda
09:00-18:00
csütörtök
09:00-18:00
péntek
09:00-18:00
szombat
10:00-16:00
vasárnap
10:00-16:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-50%
Hiemer-ház körbevezetésre

Árak

Egész évben
6 éves kor alatt
Ingyenes
Körbevezetés díja 6 fő felett
1 200 Ft/fő

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • Akadálymentesített
  • Légkondicionált
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Amex, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 900 Ft

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m