Bemutatkozás
Hollókőhöz közeledve már messziről megpillanthatjuk a falu fölé tornyosuló 13. századi várat, melyet 400 méter magasra építettek. A vár utoljára 2022-ben esett át felújításon, ennek köszönhetően a vendégek a vár nagyobb területét tudják bejárni. A turisták körében kedvelt attrakció legendája igazán érdekes, akár egy mese helyszíne is lehetne.
Hollókő legendája
Hollókő település nevét egy régi legenda ihlette. A történet szerint a környéken élt egy András nevű nagyúr, a híres Kacsics-família tagja, aki elrabolta egy szomszédos birtokos gyönyörű feleségét. A nőt a készülő vár egyik szobájába zárta. A kőművesek nappal folyamatosan építették az asszony börtönének falait, azonban a kövek minden éjjel rejtélyes módon eltűntek.
A legenda szerint az elrabolt nőnek volt egy boszorkány dajkája, aki szövetségre lépett az ördöggel, hogy kiszabadítsa a fogságból. Az ördögfiak éjjelente holló képében elhordták a köveket, egészen addig, amíg az asszony végül megmenekült. A település és a vár a legenda szerint erről, a hollókról kapta a nevét.
A Hollókői vár története
A világörökség részévé nyilvánított palóc település várát 1260-as években I. Péter építette, miután a tatárjárás után IV. Béla a kővárak építését szorgalmazta.
A vár többször gazdát cserélt az évszázadok során, Csák Máté, Károly Róbert, Széchenyi Tamás, a husziták vezére, Giskra is birtokolta. A Szatmári békekötést követően, 1711-ben I. Lipót leromboltatta a várat.
A későbbiek során részlegesen felújították a romvárat. A csaknem 30 évig tartó munkálatok után, 1996 óta látogatható a nagyközönség számára. A monda szerint Csák Máté és a törökök is sok kincset rejtettek a külső várudvaron található sziklába vájt ciszternába.
Kiállítások
Legendárium
Lépj be a vár mesés világába a Legendárium kiállításon, ahol Hollókő várának legendái elevenednek meg! Animációk segítségével fedezheted fel azokat a történeteket, amelyek évszázadok óta izgalomban tartják az emberek képzeletét, és megtudhatod, miért vált a vár és a környező falu legendás hellyé.
Vártörténeti Kiállítás
Ismerd meg Hollókő várának történelmét! A kiállítás bemutatja a vár építésének történetét, a birtokos családok változásait, és a vár stratégiai szerepét az évszázadok során, egészen napjainkig.
Lovagterem
Merülj el a középkori lovagok világában! A Lovagteremben megismerheted a korabeli fegyvereket és páncélokat, és bepillantást nyerhetsz a lovagok mindennapi életébe.
Beépített Lakóterek és Kápolna
Fedezd fel a középkori lakótereket és a kápolnát, ahol a vár lakói éltek és imádkoztak. Ismerd meg mindennapjaikat, és éld át a középkor hangulatát ezekben a különleges történelmi terekben!
Szolgáltatások
Várbüfé
A várbüfében megtalálsz mindent amivel kicsit felfrissítheted magad, legyen az egy üdítő vagy egy forró kávé, vagy épp egy kis rágcsálni való.
Szabaduló szoba
A Hollókői vár szabadulószobája egy izgalmas, interaktív program, amely a vár történelmét ötvözi a modern szórakozási formával.
A játék során a résztvevők I. Károly király lovagjaiként érkeznek Hollókő várába, hogy titokban kiderítsék a vár ura, Mikus hűségét. A király gyanúja szerint Mikus Csák Mátéval szövetkezik, így a lovagok feladata, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek az esetleges árulásról. A küldetés sikerén nemcsak a vár, hanem a királyi hatalom megerősítése is múlik.
Turisztikai fejlesztés
A település egyik legnépszerűbb látnivalója több, mint egy évig felújítás miatt zárva tartott, azonban 2022. június elejétől ismét látogathatóvá válik. A turisztikai beruházás során a korhűségre törekedtek, ennek eredményeként megépült a sisaktetős torony teteje, visszakapva ezzel eredeti magasságát, emellett helyreállították a felső palotarészt, melynek köszönhetően egy új szintet kapott a vár. A látogatókat mostantól csodálatos körpanoráma fogadja.
Az alsóvárban impozáns kaputorony és farkasverem épült. A legnagyobb újdonságot a belső terek berendezései fogják jelenteni, ugyanis új kiállítóteret hoztak létre. A kiállítás tárgyai még beszerzés alatt vannak, az interaktív tárlatok várhatóan jövő tavasszal készülnek el. Kialakítottak egy lovagtermet is, mely kiváló otthonként szolgálhat majd rendezvényeknek.
Megközelítés
A Hollókői vár könnyen megközelíthető, a parkolótól mindössze negyedórás séta vezet a tanösvényen keresztül a várhoz. A séta során a látogatók felfedezhetik a környező táj szépségeit és megismerhetik Hollókő gazdag természeti és kulturális örökségét.