Hősök tere - Miskolc
9.8
6 értékelés alapján

Bemutatkozás

A barokk és klasszicista épületeiről híres Hősök tere Miskolc belvárosában található. A téren álló piramisszerű emlékmű Miskolc város elesett hőseinek állít emléket, a szoborcsoport Szanyi Péter szobrászművész alkotása. A Hősök terének kialakított felszíni parkolója és mélygarázsa is van.

A tér meghatározó épületegyüttese a minorita templom, mely 1729 és 1734 között épült. Mellette jobbra helyezkedik el a Földes Ferenc Gimnázium. A gimnáziumtól keletre található a Postapalota épülete, melynek terveit Reischl Gusztáv készítette, a homlokzata pedig Walder Gyula munkája. A 19. században, romantikus stílusban épült a Miskolci Zsinagóga Ludwig Förster tervei alapján, amely délről határolja a teret. Ma Borsod megye egyetlen működő zsinagógája. A Hősök tere nyugati oldalán található a Berzeviczy Gergely Szakgimnázium, az ország egyik legrégebben működő középfokú kereskedelmi iskolája, illetve a Magyar Államkincstár épülete.

Hősök tere értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 6 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
6 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kellemes, történelmi tér, középen szökőkutakkal, a széleken kerttel, padokkal."
Egyéni utazó (1 éve)
Dunakeszi
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Idősebb pár (1 éve)
Gyula

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 200 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 450 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.5 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m