Irie Maffia koncert 2024 - Gyárkert - Veszprém
Bemutatkozás
Az Irie Maffia, a hazai zenei szcéna egyik legkarakteresebb zenekara garantáltan felpezsdíti a hangulatot a Gyárkert Kultúrparkban 2024. augusztus 31-én. Ha szeretnél a legnagyob Irie slágerekre tombolni, akkor csapj le gyorsan a jegyekre még mielőtt elfogynának!
Az Irie Maffia 2004-ben alakult, stílusukat pedig több műfaj is formálta, leginkább hip hop–reggae vonalon mozogak, de a dancehall, a funk és a rock nagy hatással van a zenéjükre. Első nagy fellépésükre a 2005-ös Sziget Fesztiválon került sor, ahol egyedi hangzásukkal azonnal rabul ejtették a közönség szívét.
Az első EP-jük Geller címmel 2006-ban jelent meg, rá egy évre pedig az első önálló albumuk is napvilágot látott. Pályafutásuk egyik legkimelkedőbb mérföldköve az Easy As One Two Three dal, amely a 2015-ös Sziget Fesztivál népszerű indulója volt, a fesztiválon pedig közvetlenül Robbie Williams előtt adott koncertet a banda.
A kapunyitás 17:00-kor lesz, a sorbanállás elkerülése érdekében pedig érdemes időben érkezni. A Jutasi úti bejáraton kívül van egy nagyobb is, a Balaton Pláza felől, így ha nem akarsz tumultust, onnan is megközelítheted a helyet.
A jegypénztárakban lehetséges kártyával és készpénzzel is fizetni, azonban a vendéglátóegységek mind készpénzmentesek. A Gyárkert házirendje szerint nem szabad esernyőt bevinni, így eső esetén fontos, hogy inkább esőkabáttal készüljünk.
A Gyárkert KultúrPark Veszprém belvárosában található, mind autóval, mind tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyen. A helyszínen a parkolás fizetős, viszont a helyek száma korlátozott, így aki teheti, inkább válassza a tömegközlekedést! A legközelebbi buszmegálló pedig mindössze 45 méterre van a bejárattól.
Irie Maffia
Az Irie Maffia 2004-ben alakult, stílusukat pedig több műfaj is formálta, leginkább hip hop–reggae vonalon mozogak, de a dancehall, a funk és a rock nagy hatással van a zenéjükre. Első nagy fellépésükre a 2005-ös Sziget Fesztiválon került sor, ahol egyedi hangzásukkal azonnal rabul ejtették a közönség szívét.Az első EP-jük Geller címmel 2006-ban jelent meg, rá egy évre pedig az első önálló albumuk is napvilágot látott. Pályafutásuk egyik legkimelkedőbb mérföldköve az Easy As One Two Three dal, amely a 2015-ös Sziget Fesztivál népszerű indulója volt, a fesztiválon pedig közvetlenül Robbie Williams előtt adott koncertet a banda.
Fontos információk
A kapunyitás 17:00-kor lesz, a sorbanállás elkerülése érdekében pedig érdemes időben érkezni. A Jutasi úti bejáraton kívül van egy nagyobb is, a Balaton Pláza felől, így ha nem akarsz tumultust, onnan is megközelítheted a helyet.A jegypénztárakban lehetséges kártyával és készpénzzel is fizetni, azonban a vendéglátóegységek mind készpénzmentesek. A Gyárkert házirendje szerint nem szabad esernyőt bevinni, így eső esetén fontos, hogy inkább esőkabáttal készüljünk.
Megközelítés
A Gyárkert KultúrPark Veszprém belvárosában található, mind autóval, mind tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyen. A helyszínen a parkolás fizetős, viszont a helyek száma korlátozott, így aki teheti, inkább válassza a tömegközlekedést! A legközelebbi buszmegálló pedig mindössze 45 méterre van a bejárattól.Árak
Egész évben
Belépőjegy
4 490 Ft-tól