Írottkő kilátó - Bozsok
Bemutatkozás
Az Írottkő kilátó egy igazán különleges attrakció a Kőszegi-hegységben. Nyugat-Magyarország és Burgenland legmagasabb csúcsán áll magányosan, 883 méteres magasságban.
Panoráma
A 40 méter magas kilátó tetejéről csodaszép panoráma nyílik elénk a két országra. Ha szerencsénk van és tiszta időben érkezünk ide, akkor megcsodálhatjuk a Fertő-tavat, a Balatont vagy akár az osztrák Schneeberg-Rax csúcsait is. Az egykori Vasfüggöny nyomvonala még a ami napig is kivehető a környezetben. Ezt a nyírfaerdő jelzi, amely eltér a környezetétől. Nyugat felé itt ér véget az Országos Kéktúra útvonala is.
Története
A kilátó elődjét 1891-ben építették a Kőszegi Turista Egyesület tagjai. Ekkor még az Árpád-kilátó nevet viselte a fából készült építmény. Miután a korábbi kilátó a földdel egyenlővé vált, 1913-ban kezdték el a ma is látható torony megépítését. A Vasfüggöny korszakában csak az ausztriai oldalról volt látogatható, mivel egy vaskerítéssel kerítették el az épületet. A kilátó 1990-től látogatható szabadon a turisták számára. 2010-től már a felújított Írottkő kilátó várja a kirándulókat.
Érdekességek
A kilátó érdekessége, hogy az országhatár a kilátó közepén halad át. Így az egyik fele Magyarországhoz, másik fele pedig Ausztriához tartozik. Ennek, az épület közepén egy határkő állít emléket. Bejárata a szomszédos országunkban helyezkedik el.
Megközelítés
Gyalogosan több irányból is megközelíthetjük a kilátót. Ha Velem felől indulunk, akkor nyugat felé vegyük az irányt a Kossuth Lajos utcán. Itt a P turistajelzést kell követnünk a 4,9 km-es útvonalon. Ha Bozsokról szeretnénk eljutnia kilátóhoz, akkor Rákóczi utcai megállóból az Országos Kéktúra K jelzéseit kell figyelnünk.
Ez a túra 7,7 km hosszú. Ha egy picivel rövidíteni szeretnénk a Kéktúra távját, akkor a K jelzésen induljunk észak felé ,majd térjünk át a K+ és a piros alpannonia jelzésekre. A patakátkelést követően a P jelzésű ösvény keresztezi az utunkat, amin balra térünk a célpontig. Ha Ausztriából szeretnénk megközelíteni akkor a Passhöhe parkolóból csupán 2 km sétálás után érjük el a kilátót.

Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes