Karcagi Szélmalom - Karcag
4.5
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

Karcag egyik legértékesebb látnivalóját, a Karcagi Szélmalmot Gál Ferenc építette 1859-ben. Ezek a holland megjelenésű szélmalmok a XVII. században terjedtek el hazánkban.

Története

A szélmalmot népies stílusban létesítette helybeli téglák felhasználásával. Elhelyezése egy domb tetejére került, hogy vitorlái minél jobban kitudják használni a szél adta energiát. Egészen az építés évétől az 1949-es évig folyamatosan tevékenykedtek, munkálkodtak benne, majd ez az idők múlásával abbamaradt. Utolsó üzemeltetője Barna István volt.

Látnivaló

Mára ez az egyetlen malom, ami fenn maradt a település hatva malma közül. Napjainkban is az eredeti berendezés látható, amelyet a látogatóknak hat szinten keresztül van lehetőségük megtekinteni. Az első szinten üzemelt az őrlendők átvétele és kiadása, illetve itt kapott helyet a felhordó szerkezet és egy hasábszita is. A második szinten tekinthetik meg a lisztespadot és a malomkövek távolságát szabályozó szerkezetet.

A harmadik szinten folyt maga az őrlés, a malom legfontosabb mechanikai berendezései pedig a negyedik szinten helyezkednek el. Az ötödik szinten került kialakításra a királytengely átmenő szakasza és az ácsműhely, végül a hatodik szinten vannak a vitorlaszárnyak energiájához szükséges berendezések.

A szélmalom jelenleg belülről nem látogatható!

Karcagi Szélmalom értékelése 4.5 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

4.5
4 értékelés alapján
  • 75%-a ajánlaná barátjának
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
3
"Nem látogatható."
Idősebb pár (8 hónapja)
Magyarország
2
"Malomkerék hiányzott"
Család nagyobb gyerekkel (8 hónapja)
Budapest
3
"A szélmalom lapátjai eltűntek így csak egy épületet láttunk de azt is csak távolról ugyanis a kerítés zárva volt."
Bartolák Adrienn Fanni - fiatal pár (2 éve)
Békéscsaba

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 1.4 km

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m