Kolbászolj velünk! - Békéscsaba
2
1 értékelés alapján
16 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Békéscsaba és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Idén egy igazán egyedinek számító programkínálat várja a lakosokat, illetve Békéscsaba környékére érkező vendégeket. 2 város, Gyula és Békéscsaba, a kolbászok hazája összefogott, hogy egy felejthetetlen gasztronómiai eseményt alkosson a turistáknak és a helyieknek. A két városban összesen csak nem 25 állomás lesz, ahol a főbb hangsúly a több mint 150 éves múltú Gyulai kolbászon lesz.

A 3 napos rendezvény alatt olyan gasztronómiai élménynek lehetnek részesei, mely a térségben egyedülinek számít. A már hagyományosan, minden évben megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztivál sem marad el, immáron 25. alkalommal rendezik meg rendhagyó módon, ugyanis kolbásztöltő versenyek idén nem lesznek. Ezen kívül minden marad a régi, a fesztivál látogatása regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött.

Gyulai és Csabai kolbász kapcsolata

A két város kicsivel több, mint 20 percre helyezkedik el egymástól, autóúton, így mondhatni szoros kapcsolatban vannak. Nincs olyan magyar, aki ne szeretné az ízletes, kifogástalan, tökéletesen elkészített kolbászt, ám a polcok előtt állva nem egyszerű eldönteni, hogy a csabai vagy a gyulai kolbászra essen a választás. Egyértelműen nem lehet rossz döntést hozni, hiszen mind a két kolbásznak meg van a saját ízvilága és különlegessége, mind a két fajta kolbász a hungarikumok listáján szerepel.

Különbség azonban van köztük, amivel nem sok mindenki van tisztában. Valójában mind két kolbász paprikás ízesítésű, de a csabai mindig csípősebb és köménnyel készül, míg a gyulai borssal. Másik szemre látható különbség az átmérőjük, míg a gyulait sertés vékonybélbe töltik, addig a csabai hagyományosan kuláréba, azaz sertés vastagbélben fekszik.

Tudnivalók

A 3 napos rendezvény időszaka alatt csabai kolbász vásárolható az alábbi helyszíneken: CsabaPark, Békéscsaba, Franklin utca 23., Vásárcsarnok. Gyula és Békéscsaba között transzferjárat közlekedik, mely ingyenesen, szabad kapacitás függvényében vehető igénybe.

Gyulai állomás: Gyula, autóbusz állomás
Köztes állomás: CsabaPark 
Békéscsabai állomás: Békéscsaba, Gőzmalom tér

Programok

– 25. Csabai Kolbászfesztivál
2021. október 29-31. / CsabaPark, Gyulai út

A járványügyi helyzetre való tekintettel a belépés regisztrációhoz kötött, és védettségi igazolvánnyal látogatható.

A szervezők - az elmúlt évekhez hasonlóan - kolbászkészítő bemutatóval és kolbászvásárral, disznóvágás bemutatóval és számos kolbászhoz köthető programmal készülnek. Ezen kívül kulturális programok, helyi termékek vására, koncertek, valamint gyerekprogramok is megrendezésre kerülnek.

– Cseh Sörnapok a Szlovák Kultúra Háza udvarán
2021. október 28-30. / ​Békéscsaba, Kossuth tér 10.


8 féle kisüzemi sörfőzde frissen csapolt cseh sör közül válogathatnak a sör imádók csütörtökön 16:00-22:00 között, pénteken és szombaton 10:00-22:00 között.

– Tanyalátogatás és haluskakóstolás a Frankó Tanya és Haluskaházban
2021. október 30-31. / Békéscsaba, Kisrét tanya 80.


Békéscsaba külterületén elhelyezkedő XX. századi, korabeli környezetet megidéző tanya mindenki számára bemutatja a korabeli tanyasi életet. A szlovák család a gasztronómiát hívta segítségül, hogy az érdeklődők közelebbről megismerhessék a hagyományos szlovák ételeket. A látogatás során lehetőség nyílik haluskakóstolásra is.

– Árpád Pálinkatanya látogatása, pálinkakóstolóval
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Kisrét tanya 92/2. -Mezőmegyeri út


A programkínálatból a pálinkakóstolás sem maradhat ki, ahol a vendégek az általuk kiválasztott díjnyertes pálinkákból kóstolhatnak és kedvezményesen vásárolhatnak.

– Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör / Öreg ház
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Evangélikus Nagytemplom mögött


A csabai "podsztyenás", vagyis a Békéscsabára érkező szlovákok és magyarok által készített házak 120 éves korhű bútorait és emléktárgyait tekinthetik meg ingyenesen. A ház régi, csabai piacok hangulatát idéző udvarán gyermekjátszóteret rendeznek be, ahol a legkisebbeket pedagógusok és körtagok várják népi játékokkal.

– „Jóízű tekerés, a sokszínű Békéscsabán” kerékpártúra
2021. október 30. 10:00 / Gyülekező: Békéscsaba, Gőzmalom tér


A kerékpártúrán való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Igaz, hogy a 3 nap a gasztronómiáról szól, ám a sport sem maradhat el. A résztvevők egy körülbelül 2,5 órás kerékpár túrán vehetnek részt, melynek során a gyönyörű, őszi színekben pompázó erdőrengeteget ismerhetik meg.
Útvonal: Turisztikai Főpályaudvar – Árpád-sor – Felső-Körös sor – Élővíz-csatorna mente – Veszei-szervizút – Póstelek bekötő út, aluljárón át Póstelek – Kastélypark és Wenckheim Vadászkastély rom övezete, pihenőpont, wc lehetőség – Veszely Csárda kávé, frissítő ital vásárlási lehetőség – Élővíz-csatorna mente – Körte sor – Csaba Pajta – Csaba Park Gabonamúzeum – Dedinszky Gyula utca – Munkácsy Hotel – Széchenyi-liget – Gőzmalom-tér

– „Több fa, mint kolbász!” - Munkácsy Emlékház Omaszta parkja
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Gyulai út 5.


Munkácsy Emlékház Omaszta parkjában a látogatók megtudhatják, hogy mi is az a csabai nyári kolbász, mit csinált Munkácsy inasként a Langi-féle asztalosműhelyben, milyen legendák fűződnek a fákhoz és ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak, valamint tehetnek egy kellemes sétát a parkban.

– Munkácsy Mihály Múzeum
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Széchenyi u. 9.


– Árpád Fürdő
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Árpád sor 3.


– Nyitott műhelyek
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Orosházi út 32.


Péntek
15:00-17:00 Vászonszövés
17:00-19:00 Mézeskalács készítés

Szombat, vasárnap
9:00-16:00 Kosárfonás, hímzés, fazekasság, szíjgyártás

– Disznótoros menüsor kínálat a Munkácsy Étteremben
2021. október 30-31. / Békéscsaba, Kórház u. 4.


– Disznótoros kínálat a Hargita Étteremben
2021. október 30-31. / Békéscsaba, Tavasz u. 7.


– Munkácsy torta vásár a Jetty Chocoban
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Szent István tér 10.


Az elmúlt években készült összes Munkácsy torta kapható és kóstolható lesz a Kolbászfesztivál 3 napja alatt.

– Korcsolyázás a Csabai Korcsolyapályán
2021. október 29-31. / Békéscsaba, Gyulai út 65/1.


Pénteken és szombaton 10:00 és 22:00 között, vasárnap 10:00 és 20:00 között kipróbálhatják a 600 négyzetméteres csabai korcsolyapályát és felidézhetik a tél hangulatát.

– Ismerkedés Békéscsaba jelképével, az Evangélikus Nagytemplommal
Békéscsaba, Szeberényi tér 1.


Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma megtekinthető pénteken és szombaton 10:00 és 18.00 között. A templomban koncertprogram kerül megrendezésre szombaton 17:00 órai kezdéssel.

– Kolbászkaland szabadulószoba
2021. október 30-31. 09:00-20:00 / Békéscsaba, Lencsési út 136.


A vendégeknek összesen 60 perc áll rendelkezésre, hogy a három állomásból álló kalandszobából kijussanak. Az utolsó szobában található a csabai kolbász titkos receptje, amely köré épül az egész kaland. A játékhoz bejelentkezés szükséges!

Kolbászolj velünk! értékelése 2 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

2
1 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
2
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Zelei Attila - család nagyobb gyerekkel (2 hónapja)

Időpont

Időpontváltozás előfordulhat
Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Tanyalátogatás
1 000 Ft/fő
Tanyalátogatás haluskakóstolóval együtt
1 500 Ft/fő
Pálinkakóstolás
2 990 Ft/fő
Szabadulószoba
6 000 Ft/csapat
Munkácsy Étterem menüsor
5 500 Ft/fő
Hargita Étterem menüsor
6 200 Ft/fő

Helyszín jellemzői

    Általános
  • ATM a közelben: 2.5 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló
  • Mosdó
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 300 m
  • Távolság vasútállomástól: 3.9 km