
Kölcsey-Kende Kastély - Cégénydányád
Bemutatkozás
A 2015-ben 1913-as állapotának megfelelően felújított cégénydányádi Kölcsey-Kende Kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállításokkal várják a látogatókat.
A különleges kialakítású kastélyt az egymással rokon Kölcsey- és Kende-család tagja, Kende Zsigmond építtette 1833-ban. Homlokzatán a család legismertebb tagjának, Kölcsey Ferencnek versét láthatjuk. Az adott kor stílusának megfelelően többször átépítették, végleges formáját 1913-1922 között nyerte el. A 20. század közepétől úttörőtábor, majd általános iskola és napközi működött benne.
1958-tól az Állami Gyermeknevelő Otthon bentlakásos intézete volt, majd 100 férőhelyes koedukált otthonként használták. 2004-ben került a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz, felújítását követően turisztikai bemutatóhelyként szolgál.
A kastély előteréből egy nemesi szalonba érkezik a látogató, ahol korabeli bútorok, használati eszközök segítségével betekintést nyerhet a főúri életmódba. A falon elhelyezett életképek, portrék, családi fotók az kastély egykori lakóit ábrázolják.
A családtörténeti szobában a Kölcsey és a Kende család kapcsolatáról, történetéről szóló anyagok, valamint a címertannal foglalkozó bemutatók tekinthetőek meg. A vitrinekben régészeti leletek és az épület néhány megmaradt használati tárgya, építőeleme található. Egy érintőképernyős installáció segítségével bárki elkészítheti saját címerét.
A természetismereti szoba a Bereg-Szatmárisík kialakulását mutatja be. Betekintést nyerhetünk a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájába, valamint a védett területekről is sok információ olvasható. Gazdag képanyag felhasználásával a legfontosabb természeti értékekkel ismerkedhet meg az érdeklődő.
A gasztronómiai kiállítás a nemesi és a paraszti konyhakultúra kapcsolatával foglalkozik. A teremben a vidéki ember konyhai berendezéseiről, használati tárgyairól és étkezési szokásokról kap információt a látogató. A digitális formában lapozgatható, 1867-ből származó szakácskönyvben régi receptek olvashatók, a leírások e-mailen keresztül megoszthatók.
A bemutatót egy izgalmas sötétszoba zárja.
A Kölcsey-Kende Kastélyt október 1. és április 30. között előzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni, minimum 10 fő esetén.
A Kölcsey-Kende kastély története
A különleges kialakítású kastélyt az egymással rokon Kölcsey- és Kende-család tagja, Kende Zsigmond építtette 1833-ban. Homlokzatán a család legismertebb tagjának, Kölcsey Ferencnek versét láthatjuk. Az adott kor stílusának megfelelően többször átépítették, végleges formáját 1913-1922 között nyerte el. A 20. század közepétől úttörőtábor, majd általános iskola és napközi működött benne.1958-tól az Állami Gyermeknevelő Otthon bentlakásos intézete volt, majd 100 férőhelyes koedukált otthonként használták. 2004-ben került a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz, felújítását követően turisztikai bemutatóhelyként szolgál.
A kastély berendezése
A kastély előteréből egy nemesi szalonba érkezik a látogató, ahol korabeli bútorok, használati eszközök segítségével betekintést nyerhet a főúri életmódba. A falon elhelyezett életképek, portrék, családi fotók az kastély egykori lakóit ábrázolják.A családtörténeti szobában a Kölcsey és a Kende család kapcsolatáról, történetéről szóló anyagok, valamint a címertannal foglalkozó bemutatók tekinthetőek meg. A vitrinekben régészeti leletek és az épület néhány megmaradt használati tárgya, építőeleme található. Egy érintőképernyős installáció segítségével bárki elkészítheti saját címerét.
A természetismereti szoba a Bereg-Szatmárisík kialakulását mutatja be. Betekintést nyerhetünk a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájába, valamint a védett területekről is sok információ olvasható. Gazdag képanyag felhasználásával a legfontosabb természeti értékekkel ismerkedhet meg az érdeklődő.
Gasztronómiai kiállítás
A gasztronómiai kiállítás a nemesi és a paraszti konyhakultúra kapcsolatával foglalkozik. A teremben a vidéki ember konyhai berendezéseiről, használati tárgyairól és étkezési szokásokról kap információt a látogató. A digitális formában lapozgatható, 1867-ből származó szakácskönyvben régi receptek olvashatók, a leírások e-mailen keresztül megoszthatók.A bemutatót egy izgalmas sötétszoba zárja.
A Kölcsey-Kende Kastélyt október 1. és április 30. között előzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni, minimum 10 fő esetén.
Árak
Egész évben
Felnőtt jegy
1 200 Ft
Diák és nyugdíjas jegy (6-26 év ill. 65 év fölött)
900 Ft
Gyermek (3-6 év)
300 Ft
Diák és nyugdíjas jegy (6-26 év ill. 65 év fölött) tárlatvezetéssel
1 600 Ft
Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyermek) tárlatvezetéssel
5 000 Ft
Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyermek)
4 000 Ft
Felnőtt jegy tárlatvezetéssel
1 900 Ft