Kolodko: A Vár őrzője - Veszprém
9.7
6 értékelés alapján

Bemutatkozás

Amilyen apró, olyan határozott! Veszprém picuri őre az Ernő nevet viseli, és 2020. július 13. óta strázsál a Hősök kapujának nyugati pillérénél.

A bájos miniszobor nem maradhat le egyetlen Kolodko-rajongó listájáról sem, ráadásul Ernőn kívül további 2 Kolodko alkotás is várja az érdeklődőket a városban (LeoNóra és Ödön, az utcazenész). A megtalálásuk egyénileg sem okoz majd sok gondot, de ha mégis meggyűlne velük a bajunk, akkor érdemes betérni a Tourinform irodába, ahol ingyenes térképpel látják el a szoborvadászokat.


A Vár őrzője

A veszprémi szobrok ötletgazdája Török Balázs volt, aki felkérte a szobrászművészt egy-két bronz alkotás elkészítésére. A kissé morcos, ám végtelenül éber figurát Pajtás Ernő alakja ihlette, aki a Magyar Királyi Koronaőrség utolsó parancsnoka volt. A bronzszobor érdekessége, hogy először a helyszín került kiválasztásra, a karakter csak később ötlete csak később merült fel. 


Kolodko Mihály

Az ungvári születésű szobrász 2010 óta örvendezteti meg a világot apró gerillaszobraival. Az alkotások jól példázzák, hogy monumentalitás nélkül is lehet úgy formázni az anyagot, hogy az mély, emlékezetes benyomást tegyen a szemlélőre. Budapesten, Ungváron és számos vidéki városban is találkozhatunk munkásságával, de a magyar szíveket a kockásfülű nyúl, Főkukac és Mekk Elek pici másával hódította meg.
 

Lesd meg a budapesti Kolodko-szobrok teljes listáját! 

Megközelítés

Ernő a Vár utcában őrködik, a Hősök kapujánál. A Brusznyai Árpád utca, majd a Szabadság tér vezet az óvárosi részhez, ahol fellelhető a vár, a városkapu és rengeteg érdekes látnivaló. Aki autóval érkezik, annak főszezonban nehézkes lehet a parkolás, ráadásul fizetős is.

Kolodko: A Vár őrzője értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 6 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
6 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Imádom a művész úr alkotásait, nagyon izgalmas őket keresgélni"
Középkorú pár (1 éve)
Tatabánya
10
"Nagyon kedves gesztus volt ezt a szobrot elkészíttetni."
Középkorú pár (1 éve)
Vecsés
10
"Csodálatos."
Idősebb pár (2 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 1.3 km
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 500 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 20 db
  • Ár: 240 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 4.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.8 km