Kolodko: Breki miniszobra - Budapest

Bemutatkozás

Aki nyitott szemmel jár a budapesti Szabadság tér parkjában, az a Hütte kávézóval szemben érdekes bronzalakra lehet figyelmes. Breki miniszobra első látásra csak egy egyszerű békafigurának tűnik, ám közelebbről megnézve egyértelművé válik, hogy az 1971 és 1986 között futó Muppet Show sztárjának állít emléket.


Kolodko: Breki miniszobra

Kolodko Mihály alkotása 2017 júniusa óta gubbaszt a vaskerítés tövében arra várva, hogy minél több városnéző fedezze fel magának. Elhelyezése a többi gerillaszoborhoz hasonlóan nem a véletlen műve: a közkedvelt bábfigura a Magyar Televízió egykori székháza mellé került, mintha épp végzett volna a sorozat forgatásával. 


Érdekességek

A piciny bronzszobor elődje Perecsényben lelhető fel, igaz, ott másféle jelentőséget hordoz. A kárpátaljai településen ugyanis nagy hagyománya van a békacomb fogyasztásának, amit a napóleoni háborúk alatt foglyul ejtett francia katonák honosítottak meg a helyiek körében.

Breki magyarországi rokonát nem fenyegeti ilyen veszély, de több ízben is megpróbálták ellopni. Az erős rögzítésnek köszönhetően mind a mai napig megörvendezteti azokat, akik szép időben egy Kolodko-bakancslistával a kezükben kincskeresésre indulnak. 
 

Lesd meg a budapesti Kolodko-szobrok teljes listáját! 

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 525 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m