Kolostorkert - Balatonalmádi

Bemutatkozás

A balatonalmádi jezsuita kolostor kertje 2023-tól megújult állapotban, közösségi térként funkcionálva várja a látogatókat. 1626-ban került a jezsuita rend tulajdonába a kolostor, majd a XVII-XVIII. században a rendház és a magtár is megépült. Ez utóbbit 2017-ben megvásárolta Balatonalmádi, két évvel később pedig támogatást nyert a kolostor felújítására is, mely 2023-ban zárult le. 

A város kitűzött céljai között szerepel, hogy minél több és minél magasabb színvonalú programot tudjanak biztosítani a helyieknek és a turistáknak is, melyek nem csak szórakoztatóak, de egy igazi közösséget is kovácsolnak a résztvevőkből. A hánytatott sorsú kolostorépület és annak kertje egy ilyen helyszín Balatonalmádiban, ahol különböző rendezvényeken, de azok nélkül is kikapcsolódhatnak együtt az emberek.

A városvezetés feltett szándéka, hogy felkerüljön a település a magyar kultúra eseménytérképére, 2023-ban például itt kerül lebonyolításra például az összművészeti street art, street dance és underground fesztivál, a BEAT, itt lesz hazánk legnagyobb utcaszínház fesztiválja, a Bondoró, valamint Balatonalmádiban lesz a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Hungarian Ballet Grand Priy nemzetközi balettverseny egyik helyszíne is.

A Klassz a parton programsorozat számos koncertet hoz a városba, számos rendezvényt hoz a városba, a Veszprémi Petőfi Színház jóvoltából pedig további kitűnő eseményekre számíthatunk. A borfesztivál elmaradhatatlan eleme a balatonalmádi programkínálatnak, 2023-ban azonban várhatóan még ez is meg fog újulni.


Megközelítés

A Kolostorkert Balatonalmádi vörösberényi részén található, a városközponttól kissé távolabb, de könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a környéken ingyenesen tudnak parkolni, a tömegközlekedést választók pedig mindössze 1 perc alatt eljuthatnak a gyönyörű közösségi térre a vörösberényi autóbusz-váróteremtől.


 

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 2.1 km

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m