Kőris-hegy - Bakonyszücs
Bemutatkozás
A Kőris-hegy több mint 700 méteres magasságával Veszprém megye és a Közép-Dunántúli régió legmagasabb pontjának mondható. Bakonybél településtől 5 kilométerre helyezkedik el, nevét a hegyoldalakat ellepő kőriserdőkről kapta.
A Kőris-hegy számos barlangjai közül az egyik, az Odvas-kői-barlang 1951 óta régészeti védelem alatt áll. Első írásos emléke 1037-ből származik, amikor I. István magyar király egy kiadott adománylevelében Oduaskw néven említi meg, ez az első barlangra utaló dokumentum hazánkban.
A Kőris-hegy tetején helyezkedik el az 1920-ban épített, három szintes Vajda Péter kilátó, melyről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, a Tapolcai-medence hegyeire, sőt még Győr és Székesfehérvár városa is jól látszik. A hegy érdekessége, hogy 1987-ben egy szovjet helikopter belecsapódott a hegybe.