Kossuth szobor - Cegléd
9.2
6 értékelés alapján

Bemutatkozás

A ceglédi Kossuth kultusz hagyománya 2014 óta része az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékének. A szobor megtestesítője a hagyomány megtestesítője. 1902-ben lett felavatva az egykori Árpád téren, ami a mai Szabadság tér.

Alkotója Horvay János szobrászművész, aki az akkori polgármester Gubody Ferenc felkérésére készítette el. Kossuth alakja 2,8 m magas, és olyan öltözetben lett ábrázolva, mint amikor Cegléden 1848. szeptember 24-én megjelent. Az egyik kezét a szívéhez szorítja, a másikkal előre mutat. A mellékalakok egyikét a szobrász egy ceglédi emberről mintázta, Lédeczi Sámuelről. Ez a szobor volt az első köztériszobor Cegléden. A szobor felavatásán jelen volt Kossuth Lajos két fia, Ferenc és Lajos is.

A ceglédi szobornak létezik egy másolata, New Yorkban állították fel, az Amerikában élő magyarok kezdeményezésére 1928-ban. Az itt felállított szobor csak kis részletekben különbözik a cegléditől, s Kossuth 1851-52-es amerikai tartózkodására és az ottani magyarok óhazájára emlékezteti az utókort.

Kossuth szobor értékelése 9.2 a lehetséges 10-ből, 6 hiteles vendégértékelés alapján.

9.2
Nagyon jó
6 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Idősebb pár (1 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (2 éve)
Magyarország
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Tamási Katalin - fiatal pár (2 éve)
Dunapataj

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 200 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m